2018. június 17., vasárnap

Top 10 dolog, amitől rákattanunk egy könyvre


Sziasztok, kedves Olvasók!

Még hónapokkal ezelőtt foglalkoztunk a top tíz idegesítő könyves divathullámmal, amitől a szőr is feláll a hátunkon, karunkon, kisujjunkon. Igen, a könyves piac rendelkezik pár bosszantó trenddel, ám ne feledkezzünk meg a jó könyvekről sem, amiket pár nap leforgása alatt képesek vagyunk bepuszilni. Nem egy olyan regénnyel találkozunk mi is, aminek zseniálisan felépített világa egyszerűen úgy szippantott be minket, mint szerencsétlen hangyát a porszívó. Összeszedtünk tehát tíz olyan dolgot, amitől számunkra egy könyv közelebb kerül a szívünkhöz. Fogadjátok sok szeretettel a mi kis listánkat!



Szép borítók
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen könyvmoly, aki az élete során már vásárolt könyvet csupán a borító szépségére alapozva. Rám általában véve jellemző, hogy nem ápolok jó barátságot a fülszövegekkel, mert úgy gondolom, sok esetben többet árulnak el a kelleténél, ezért nálam bevett gyakorlat, hogy nem olvasom el őket. Részben ezért az egyik legjobb támpont számomra a borító, ami mellé társul egy enyhe klinikailag is igazolt borítómánia nálam. De most komolyan? Ki tudna ellenállni egy kötetnek, aminek a borítóképe egyenesen cirógatja a lelket? Ez az én függőségem – szép könyveket veszek, nézegetek, keresek, szagolgatok. Szerintem egy regény elsődleges és legfontosabb marketing tényezője a borítója – felőlem lehet egy könyv kevésbé ismert, származhat ismeretlen kiadótól, ha a külcsín megragad, én beszerzem, efelől semmi kétség.

Humor
Egy dolog van, amit jobban szeretek a szomorú történeteknél, és azok a vicces sztorik. Egyre kevesebb manapság az olyan regény a piacon, ami a humorával próbálja lekötni olvasóját. Nagyobb divatja van a komoly, érzelmes, szomorú könyveknek, amik ledöbbentenek, vagy éppen elringatnak minket. A tavalyi olvasmányaimat elnézve kevés okom volt felnevetni a buszon olvasás közben, persze ez lehet inkább az olvasmány választásaimat minősíti, de mégis. Olyan jó érzés, amikor egy történet szereplője, akár egy jó barát a rossz napjaidon mosolyt csal az arcodra és felvidít. 😊Nincs is szüksége másra az embernek a munkahelyi stressz után, mint egy kis humorra, ami egy percre képes elfeledtetni vele a fáradalmakat. Én vagyok depis? Vagy ti is szoktatok így érezni? Nekem szükségem van az ilyen regényekre és szereplőkre, szóval hogyha esetleg Neked lapul egy kötet a tarsolyodban, ami humoros szófordulatokban gazdag, szívesen használnám fel a mosolyterápiámhoz a mindennapokban. 

Pszichés betegségek
Korunk egyik legizgalmasabb témája a psziché, ami jelenleg még feltérképezésre vár. Léteznek különböző teóriák a psziché és a test kapcsolatáról, illetve a kölcsönhatásokról, amik közöttük zajlanak, de ezek még csupán halvány skiccként hatnak a valóság viszonylatában. Személy szerint én rajongok a pszichológiáért, a pszichológia szak volt kitűzve a jelentkezési listám első helyére, ám az utolsó pillanatban letoltam a lista aljára valamilyen égi sugallatnak köszönhetően. Viszont azóta is érdekel a téma, főként a pszichét érintő betegségek, amilyen például a bipoláris zavar, borderline személyiségzavar, pánikbetegségek… 2017-ben több olyan könyvhöz is volt szerencsém, ami hasonló témával foglalkozik, köztük megismerkedtem Matt Haig memoárjával, ami igen megviselt akkoriban. Egy ilyen könyv olvasása előtt mindig felkészülök a fulladásra, hogy utána tovább bírjam a fullasztó mélységekben, amik félelmetesen igaziak. 

Zene a könyvekben
Azt már tudjátok rólam, hogy szeretek olvasni, de vajon arról meséltem már mennyire szeretem a zenét? A zene igazi transzba tud ejteni engem, már kis korom óta imádom – bár manapság már nincsen annyi kötődésem hozzá, mint hajdanán. Ha már szeretem a klassz történeteket, és az ütős zenéket, miért ne lehetne összeilleszteni a kettőt? Nagyon tetszett Colleen Hoover – Egy nap talán🎼 című kötete, ami zseniálisan vegyítette ezt a kettőt és valami olyat hozott létre, ami sokkal több az alkotóelemek összességénél. Szeretem, amikor a regények szót ejtenek zenéről, az író csatol lejátszási listát történetéhez, vagy éppen valamelyik karaktere zenél. Igen, jól gondoljátok, a klasszikus rocker srácról íródott sztorik a kedvenceim, mert a való életben is elolvadok, amikor egy fiú képes egyedül zenét előállítani. Valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül, sok zenerajongó van itt rajtam kívül, ugye?

Geek pasi a láthatáron
És a legnagyobb gyengepontom nem más, mint… A „geek pasi szemüveggel és tudálékos megjegyzésekkel”. A barátom a mai napig nem képes igazán megérteni a programozók iránti vonzalmamat, de nem is baj, amíg elvisel. Szóval a szívem koronázatlan hercegei a geek srácok a regényekben. Ilyen számomra például a Szeretni bolondulásig Matt-je, aki hatalmas rajongásra talált nálam, illetve a Lélektársak sorozat Yves-e, akit szintén szívesen megölelgetnék, ha létezne. Vannak, akik az erős, sármos pasikra buknak – én az intelligens, humoros fiúkra inkább. Hogyha esetleg tudtok olyan könyvről, ahol megbújik ilyen típusú fiúkarakter, akkor kérlek, írjátok meg nekem! Köszönöm szépen előre is! ❤



Barátságból szerelem
Ha romantikáról van szó a barátságból szerelem témájú regényekkel lehet engem teljesen levenni a lábamról. Pontosan azért vagyok oda ezért a trendért, ha lehet így hívni, mert ez totál az általam nem kedvelt insta-love ellentéte. Nincs is szebb annál, mint mikor végigkövethetjük a főszereplők kapcsolatát, a baráti bizalomtól egészen az egymásba habarodásig. Talán azért is a gyengéim a barátságból szerelem sztorik, mert az igaz szerelem szerintem barátságon alapszik. Mindig elolvadok, ha olyan párosról olvashatok, akik még maguk sem tudják, mennyire összeillenek. Fejezeteken keresztül szurkolhatok a boldogságuknak vagy kiabálhatom a lapok közé, hogy „vedd már észre, hogy odavagy érte!”. Ilyen élményt nyújtott számomra Matt és Julie párosa (Flat-out Love) Lara Jean és Peter (A fiúknak, akiket valaha szerettem).
 
Plot twist, ami újraértelmezi az egész sztorit
Ezzel a trenddel szerintem nem leszek egyedül, de azért kifejtem, hogy én mire kattanok pontosan. Imádom az olyan történetet, ami az elejétől a végéig az orromnál fogva vezet, majd egy olyan csattanót vág az arcomba, hogy a fal adja a másikat. Szeretem a kiszámíthatatlanságot és a gyanútlanul elhintett jeleket. Kalapomat emelem az ilyen sztorik előtt, mert kiváló kivitelezésről és jól átgondolt felépítésről adnak tanúbizonyságot. Aki olvasta Dennis Lehane Viharsziget című thrillerjét vagy Zakály Vikitől az Egyszeregyet, az szerintem tudja, mire gondolok. Az ehhez hasonló regények elolvasása után késztetést érzek, hogy azonnal újraolvassam a könyv et, és rábukkanjakminden lehetséges nyomra, ami a végkifejletre utalt. Imádom!

Szarkazmus és irónia
Mivel magam is a szarkazmus leszármazottjai közé tartozom, imádom, ha egy könyv kissé élces nyelvezetű, legyen szó írói stílusról vagy egy-egy karakter megszólalásáról. Személy szerint nagy élvezettel olvasok olyan regényeket, melyben a szereplők csipkelődnek egymással vagy éppen a gúnyosság határát súrolják. Akár egy romantikus főhős vagy akár egy gonosz antihős szarkasztikus megnyilvánulása számomra különösen szórakoztatóvá tudja varázsolni az olvasás élményét. Ez valószínűleg azért van, mert a való életben én is szeretek az irónia eszközével játszani, és tetszik, ha valaki szintén hasonló ízléssel van megáldva. Ez alól a szórakoztató irodalom sem kivétel.

Tánc a könyvekben
Rajongok az olyan történetekért, melyben a tánc bármely műfaja előtérbe kerül. Fiatalabb koromban a tánc nagyon fontos szerepet töltött be az életemben. Aztán egy idő után sajnos abbahagytam, nem igazán tudtam kiadni magamból azt, ami legbelül pedig úgy tombolt bennem. Talán éppen ez lehet az oka, hogy mágnesként vonzanak a tánc köré épülő regények. Lenyűgöz az az életvitel, amit a táncosok képviselnek. Legyen az klasszikus balett, hip-hop vagy éppen kortárs tánc. Imádom, ha egy olyan karakterről olvashatok, kinek életére és egyéniségére hatással van ez a mozgáskultúra. Szeretnék sok-sok ilyen regény olvasni! A Könyvhéten szereztem be Kun Mia - A pillangó útja című regényét, aminek pont a balett miatt nem tudtam ellenállni. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, és nem mellesleg, ez a borító irtó édes! Ha Neked is hasonló kattanásod van, és esetleg ismersz még igazán jó táncos könyveket, ne habozz, írd meg!

Férfi kapcsolatok
Utóbbi időben talán az a legnagyobb kattanásom, hogy két férfi kapcsolatáról olvassak, legyen az testvériség, barátság vagy éppen szerelem. Különlegesnek találom a másik nem érzelmi világát, éppen ezért nagy kíváncsisággal olvasok fiúkról, férfialról. Régről ered a testvérek iránti rajongásom, ugyanis gimis éveimben imádtam az Odaát című sorozatot (Ellával együtt). Ezért nagyon örültem, mikor megismerkedtem Szaszkó Gabriella Maradj velem című regényével. Le a kalappal előtte, hogy ilyen érzékkel és szívvel nyúlt a testvéri szeretet témaköréhez. Ha barátságról van szó, a fiú haverság hozzám általában közelebb kerül, mint két lány kapcsolata. Legutóbb Brigid Kemmerer More Than We Can Tell regényét olvastam és imádtam, amihez nagyban hozzájárult a Rev és Declan közt lévő szoros, szinte már testvéri kapocs. Végül pedig a két férfi közötti románc az, amire mostanában egyre gyakrabban felkapom a fejem. Ugyan nem olvastam még sok LMBT témájú könyvet, de nagy hatással volt rám a Call Me By Your Name, illetve tervben van még a History Is All You Left Me Adam Silverától és a Simon és a Homo sapiens-lobbi Becky Albertalli tollából. Itt is jöhetnek az ajánlások, ha ismersz hasonló könyveket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése