2018. augusztus 12., vasárnap

John Marrs - A tökéletes pár

John Marrs
A tökéletes pár


Fülszöveg
Meddig ​mennél el, hogy megtaláld az igazit?
Nem kell hozzá más, csak egy egyszerű DNS-teszt. Csak gyorsan mintát vesz az ember a szájából, és már össze is párosítják a DNS-párjával – azzal, aki genetikailag neki rendeltetett.
Ezt ígéri a DNSPárod. Egy évtizeddel ezelőtt egy vállalat bejelentette, hogy megtalálták azt a gént, ami párosítja az embereket a lelki társukkal. Azóta világszerte emberek milliói találták meg a DNS-párjukat. De ennek a felfedezésnek is megvannak az árnyoldalai: a teszteredmények miatt számtalan párkapcsolat bomlott fel, és a feje tetejére állították a hagyományos értelemben vett randevúzást, románcot, valamint szerelemet. Öt nagyon különböző ember kap értesítést arról, hogy megtalálták a DNS-párjukat. Mindegyikük hamarosan találkozni fog az igaz szerelmével. De nem mindenki fog „boldogan élni, amíg meg nem hal.” Mert még a lelki társaknak is vannak titkaik. És némelyik bizony sokkolóbb, mint a többi…
Az Egyesült Királyságban szájhagyomány útján híressé vált The One című lebilincselő regény bemutatja, hogy még a legegyszerűbb felfedezéseknek is lehetnek súlyos következményei.

Véleményem

Most vállalom a lehetetlent és megpróbálok ajánlót írni John Marrs – A tökéletes pár (The One) című könyvéről. A történet nagyon titokzatos, a fülszöveg is éppen csak annyit árul el a történetről, amennyit nagyon muszáj. Plusz pont a fülszövegért, hogy nem próbál meg semmit sem lespoilerezni az amúgy hihetetlenül rejtélyes sztoriból. Az idei év olvasmányok terén eddig elég gyér volt számomra, de szerencsére Mr. Marrs műve sikeresen felrázott a melankóliából. Gyerekek, ez a thriller valami eszméletlen volt! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a regény az idei év egyik kedvence eddig. A szereplők, a fordulatok, a cselekmény vezetése, a fejezetek váltakozása – mesterműhöz illően szerkesztett. Nagyon örülök, hogy a Maxim kiadó eladóinak sikerült rábeszélniük erre a könyvre, abszolút megérte a pénzét.

John Marrs - Az író

A történet középpontjában a DNSPárod nevezetű program áll, aminek keretei között DNS mintád alapján képesek megtalálni azt a személyt, akit genetikailag hozzád rendelt az ég. A DNS párok villámcsapásszerűen szeretnek egymásba, és élik tovább csodálatos életüket együtt. Az idea gyönyörű, ám a valóságban nem minden alakul éppen úgy, ahogyan azt előre eltervezték. A történetben megismerkedhetünk öt különleges ember (két férfi és három nő) még különlegesebb esetével. Egy biztos: egyiküknek sem alakul minden éppen zökkenőmentesen. A karakterek többször kerülnek zavarba ejtő helyzetbe a DNS párjuk kapcsán, még a nemi beállítottság is megkérdőjeleződik néhol, ami igen érdekes kérdéseket vet fel.

Én az a típusú ember vagyok, aki nem igazán hisz az „Igaziban”, sem a szerelem első látásra jelenségben. Véleményem szerint egy emberhez többen is passzolnak, mást és mást tanulhatunk különböző kapcsolatainkból és partnereinktől. Az végképp scifi a számomra, hogy a génjeink alapján összepárosíthatók lennénk, hiszen az ember amúgy sem egy monogámiára szakosodott faj, de nyitott vagyok a témában, szívesen ismerkedtem a koncepcióval. Tudományos alapokra helyezni egy tündérmesét nem a legszimpatikusabb lépés, de nem is igazán ez adja a fő esszenciáját a regénynek. Hogyha esetleg valakit ez riasztana vissza a könyv olvasásától, azt tanácsolom, adjon neki egy esélyt. Ahogyan az esetek többségében itt is csak egy fikcióról beszélünk, ami elsősorban szórakoztatni és felrázni szeretné olvasóját, nem pedig elkápráztatni tudományos elmélkedésével.

Szereplők a fejemben - saját szerkesztés

Ahogy az értékelés elején említettem, nehéz erről a regényről írni anélkül, hogy ne lőjek le pár fordulatot teljesen feleslegesen, de megpróbálkozok vele. A történet rövid fejezetekből épül fel, amit öt szereplőnk váltakozó szemszögéből követhetünk végig. A szereplők sorrendje végig megmarad, így előre látható, mikor melyik storyline-nal haladhatunk előre. A történetvezetés zsenialitása, hogy a fejezeteket sokszor zárja az író függővéggel vagy csattanóval, amitől nagyon dinamikussá és izgalmassá válik a cselekmény. Ha olyan könyvet szeretnél, amit nehéz letenni, hát ez ilyen: tipikus „egy nap alatt kiolvasható” regényről beszélünk. Ez volt az első könyvem John Marrs-tól, de valószínűleg nem az utolsó. A fordítás mesteri volt, akárcsak az alapmű. Örülök, hogy profi kezekben landolt A tökéletes pár szövege! Kár lett volna elrontani az alapanyagot egy pocsék fordítással.

Hangyányi spoilerrel: A karakterek más-más árnyékokkal küzdenek jelenlegi életükben, és más a párkapcsolati státuszik is: van köztük házas és szingli is. Szó esik elvetélésről, pszichopatákról, halálos betegségről és biszexualitásról is. A történet scope-ja nagyon tág, szereplőink élettörténete teszi igazán változatossá a regényt. Minden fejezet rövid, így egyik szálra sincsen időnk ráunni szerencsére. Valószínűleg ha elkezded, neked is lesz kedvenc vonalad és kevésbé preferált, én például Christopher és Ellie részeit jobban szerettem olvasni, mint a többit, de ez nem azt jelenti, hogy a többi rosszabb lett volna. Érdekelne, hogy nektek volt-e kedvenc szereplőtök? Tanultatok valamit a könyvből? Melyik rész hökkentett meg leginkább titeket?

Kiknek ajánlom A tökéletes pár című kötetet? Azoknak, akik szeretik a pörgős thrillereket, színes szereplőket, futurisztikus elképzeléseket és persze a szerelmet. Ajánlom kicsiknek és nagyoknak, fiúknak és lányoknak, és minden olvasni tudó embernek. Úgy gondolom, hogy ez a sztori sok meglepetést tartogathat mindenkinek, szóval ajándéknak sem utolsó a könyvmolyok körében. 

Ella Fisher

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése