Ally Condie
Egymáshoz rendelve
A Globális
Felmelegedés után a rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom,
ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés, és a hivatalnokok döntenek
róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg.
Cassia
harmonikusan él ebben a steril világban és meg van győződve róla, hogy ha
betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz.
Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe
képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi… A képernyő azonban
hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés
előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy
esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen? Tökéletesség és
szenvedély között kell választania.
Véleményem
Cassia Reyes, a főszereplőnk egy átlagos
lány, aki egy kevésbé átlagos társadalomban él. Állama rengeteg korlátozással
él az emberek jólétének fenntartása érdekében. Meghatározzák mikor és mit
egyenek a polgárok, meddig lehetnek kint az utcákon, kiket engedhetnek be a
házukba, és kiket nem, illetve hogy kivel alkothatnak egy párt. Cassia
szemszögéből ezek a kikötések eleinte nem tűnnek korlátoknak, csupán egyszerű
szabályoknak, amik szerint a polgároknak érdemes élni életüket. A társadalom
biztosít mindenki számára három különböző színű bogyót (zöld, kék, piros), amit
különleges helyzetekben a hivatalnokok utasítására be kell venni. Ám hatásukat
senki sem ismeri biztosan. [Ki vesz be
bármit is, amiről nem tudja, mire való? 🙉🙊🙈]
Érdekesnek tartottam a társadalomi
törekvéseket, miszerint hivatalnokok egy önkényes köre szabályok százait hozza
azért, hogy biztonságban tudhassa a lakosságot mindenféle megbetegedéstől és
sérüléstől (és persze lázadástól). Tehát a könyv alapja egy stabil, extrém
biztonságos társadalmi légkör, ahol mindenki betartja a szabályokat, kedves a
másikkal és alázatosan teljesíti a hivatalnokok utasítását. Ally Condie
disztópiájának alapja a teljes kontroll, ami szöges ellentétben áll jelen
világunkkal. Tehát engem kimondottan érdekelt, hogyan működik ez az egész bábjáték-szimuláció
a lapokon.
A regény eseménytelen a kezdetektől
körülbelül a végéig, az utolsó húsz-harminc oldalt leszámítva. Lassan haladunk
előre, Cassia mindennapjain keresztül megismerjük a társadalom működését, a munkáját
(miszerint ő egy osztályozó, amit még most sem értek igazán 🙍), a barátait (akikből
nincsen túl sok). A cselekmény egy párosító bankettel indul, ahol főszereplőnk
fékezhetetlen izgalommal várja, hogy megpillanthassa élete párját, akit a
társadalom által tákolt random-generátor gépezet dob ki neki (elvileg a
társadalom egy olyan tagját, aki lelkileg és testileg egyaránt passzol hozzá -
Ilyet lehet vásárolni ebay-en¿? Engem érdekelne!)… Cassia-nak
éppenséggel legjobb barátját, Xandert dobja a dobókocka, ám az eseményt követő napokban, amikor Cassia otthon a számítógépén
el szeretné olvasni a fiú adatlapját, a gépezet egy másik ismerősét párosítja össze vele: Ky Markham-ét. Aztán fatal error-ban elhalálozik a rendszer.
Ekkor elindul Cassia-ban egy egészséges
érdeklődés Ky iránt, aki mindig titokzatos korosztálya előtt, és aki a külső
tartományokból érkezett, ahol jelenleg háború folyik. Komolyan tetszett ennek a
karakternek a története, rengeteg mesét és titkot vártam ettől a fiútól,
azonban ő kevésbé volt készséges a regény folyamán. Cassia-val kialakuló
kapcsolata csendes, inkább kamasz vonzalomnak titulálnám, mint igaz szerelemnek
– persze erről nekik más lenne a
véleményük. Hajtja őket a vágy, hogy szabályokat sértsenek meg együtt. Nem
is tudom igazán, hogy egymást szerették-e meg, vagy az egymás közelében
megízlelt izgalmat, amit a szabálysértés miatt éreztek. Számomra mindeközben
feloldhatatlan konfliktust keltett, hogy Xander és Cassia kapcsolata stagnált. Keveset találkozunk a szőke fiúval. Nagy ritkán, amikor Cassia időt „pazarol rá”,
általános párbeszédek folynak le köztük. Nem ismerjük meg igazán Xandert,
mindössze annyit tudunk meg róla, hogy szeretne orvos lenni. És hogy… szőke. És
jól néz ki.
Hogy miért pont őt dobta a csodagép a párosító banketten, nem tudjuk meg, mert
Cassia teljesen ignorálja jövendőbelijét.
Tehát a szereplők közti kapcsolatok üresek,
karakterrajzuk hiányos, az egyetlen értékelhető karakter számomra Cassia
nagypapája volt (spoiler: ő se sokáig) és az öccse. A többi szereplő
szellemként lengte be a lapokat, kapcsolati hálók nélkül, tartalmas párbeszédek
hiányában. Egyedül a hivatalnokok hoztak egy kis izgalmat a történetbe, ahol ők
megjelentek legalább egy lépéssel mindig közelebb kerültünk a társadalom
gondolkodásának megértéséhez.
Eseménytelen cselekmény, buborékokból
felépülő karakterek... egy helyen még szépíthetett (volna) az írónő: a
megfogalmazások és stílus terén. Ám én ezt sem mondanám kiemelkedőnek. Sokszor
éreztem azt, hogy vers-szerűen fogalmaz Ally Condie, kissé elszakadva a regény
stílusától. Nem célja igékkel teleírni a lapokat, ezért nem is teszi, inkább
gondolatokat fogalmaz meg, amik azonban vérszegénnyé teszik az történetet. Belső monológok vezetnek el minket a meggyőződésig,
miszerint a társadalom gázos és legjobb lenne lelépni innen. Félreértés ne essék, nekem tetszett, ahogyan Cassia gondolkodása fokozatosan megváltozik, azonban egy regényhez kevésnek éreztem. Cselekményt vártam, tragédiát, veszekedéseket, élményeket. Mindezt az írónő az utolsó pár oldalban kötegelve adja la, amivel azonban kellően felkelti az olvasó érdeklődését a második rész iránt. 😊
Mit hozhat a
második rész? Csak reménykedni merek, hogy izgalmakat és kalandot a lassú és
melankolikus bevezető után. 🌟
Ella Fisher
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése