Sziasztok, drága Olvasók!
Íme az Olvasd kedvenced kedvencét rovat következő száma, amit már beígértünk Nektek! 😉 A 2018-as évet egy Szaszkó Gabriella héttel szerettük volna elindítani, és ennek keretei között elhoztuk az Írónő top öt kedvenc könyvét, amiben talán ti is kedvencre lelhettek. Úgy gondolom, mindkettőnk nevében kijelenthetem, hogy Gabriella művei nagy hatással voltak ránk, ezért már nagyon várjuk a Pennington-testvérek harmadik kötetét, ami remélhetőleg az idei év végén már napvilágot láthat. Éljen!
Köszönjük Gabriella, hogy elvállaltad a felkérést! 💜
Jeannette Walls - Az üvegvár
Általánosságban elmondható, hogy elvarázsolnak az emberi sorsokat bemutató történetek, így ezen a listán is főleg ilyen könyvek landoltak. Jeanette Walls memoárja a gyerekkoráról hihetetlenül a szívemhez nőtt, ráadásul idén készítettek belőle adaptációt is, amit szerintem szuperül sikerült Bree Larson főszereplésével. A könyv Walls igencsak diszfunkcionális gyerekkorát mutatja be három testvérével, elvarázsolt festőművész anyjukkal és alkoholista apjukkal. A szülők minden létező konvenciónak ellentmondva utazgatnak az Egyesült Államokban, a gyerekek nem jártak iskolába, és néha borzalmas körülmények között éltek. Jeannette Walls egyáltalán nem irigylésre méltó gyerekkora minden buktatójával együtt nekem kiadott valamiféle csodát. Bemutatja egy felnőtt gyerek rálátását szülei hibáira, majd ezeknek az elfogadását, hiszen maga Jeanette sikeres felnőttként is küzdött azzal, hogy családját felvállalja az emberek előtt.
J. D. Salinger - A zabhegyező
Valamiért odáig vagyok Holden Caufieldért, ráadásul emlékszem arra, hogy egy éjszaka alatt elolvastam A zabhegyezőt, amikor nem tudtam aludni. Másnap reggel hajnal hatkor keltem, hogy elinduljak egy borzalmas gyakorlatra a pszichiátriára még egyetemista koromban. Holden elvarázsolt, Salinger stílusa még annál is inkább. Salinger volt az, aki szinte elsőként mert ennyire közvetlen stílusban írni, ezért Holdent olyan élővé varázsolta a lapokon, hogy szinte meg lehet tapogatni. A történet egyébként nagyon egyszerű, egy szétesett kamasz három napját meséli el, aki kibukott a középiskolából és megpróbálja halogatni a szüleivel való találkozást. A könyv mellé nagyon-nagy szeretettel ajánlom a nemrég készült Rebel in the Rye filmet, ami Salinger életét mutatja be A zabhegyező körül. Kiderül benne, hogy az író Holdennel élte túl a második világháború borzalmait, a legszörnyűbb helyzetekben az ő történetén gondolkodott. Ez egyértelműen alátámasztja, hogy miért is lett Holden ennyire élő karakter.
Valamiért odáig vagyok Holden Caufieldért, ráadásul emlékszem arra, hogy egy éjszaka alatt elolvastam A zabhegyezőt, amikor nem tudtam aludni. Másnap reggel hajnal hatkor keltem, hogy elinduljak egy borzalmas gyakorlatra a pszichiátriára még egyetemista koromban. Holden elvarázsolt, Salinger stílusa még annál is inkább. Salinger volt az, aki szinte elsőként mert ennyire közvetlen stílusban írni, ezért Holdent olyan élővé varázsolta a lapokon, hogy szinte meg lehet tapogatni. A történet egyébként nagyon egyszerű, egy szétesett kamasz három napját meséli el, aki kibukott a középiskolából és megpróbálja halogatni a szüleivel való találkozást. A könyv mellé nagyon-nagy szeretettel ajánlom a nemrég készült Rebel in the Rye filmet, ami Salinger életét mutatja be A zabhegyező körül. Kiderül benne, hogy az író Holdennel élte túl a második világháború borzalmait, a legszörnyűbb helyzetekben az ő történetén gondolkodott. Ez egyértelműen alátámasztja, hogy miért is lett Holden ennyire élő karakter.
Cheryl Strayed - A vadon
Jön egy újabb memoár. Cheryl Strayed elbűvölő története, aki édesanyja halála után életében kudarcot kudarcra halmoz, tönkremegy a házassága, megcsalja a férjét, a drogok felé fordul, aztán egy kaland megváltoztatja az életét, ugyanis Cherly elhatározza, hogy minden előzetes tapasztalat nélkül nekiindul a Pacific Crest Trailnek, amely Mexikótól Kanadáig húzódik. A menetelés három hónapig 1100 mérföldön át tartott. Strayed ereje, bátorsága példaértékű volt számomra, olyannyira, hogy többször is elolvastam a könyvet. Az életemnek egy olyan szakaszában talált meg, amikor én is szétestem, kerestem a helyem, elveszítettem az irányt. A könyv megmutatja, hogy az újrakezdés sohasem diadalmas, nem történik meg egy csapásra. Emellett a filmet is ajánlom (úgy fest, hogy szinte csak olyan könyvek vannak a listámon, amelyek méltó adaptációt kaptak), Reese Whiterspoon hihetetlenül jól alakítja Cherlyt, még Oscar-jelölést is kapott érte.
Stephen King - A remény rabjai
Csak háromszor írtam át, hogy melyik Stephen King könyv legyen a kedvenceim között, azért is, mert hogyha mondanom kellene egy írót, aki miatt én is elkezdtem írni, az Stephen King lenne. Majdnem a Végítéletre (The Stand) esett a választásom, hiszen az a könyv mestermunka minden téren. A sztori fordulatos, a karakterek szuperek, van mondanivalója, olyan típus, amitől felsóhajtok, hogy ilyen jót nem is lehet írni. Aztán ott van a Tóparti kísértetek (Bag of Bones), ami miatt lefirkantottam az első regényvázlatomat. Viszont A remény rabjai kisregénykötet jól példázza, hogy Stephen King hihetetlenül sokoldalú író, és nem csak a horror műfajában alkot (bár én a Végítéletet sem nevezném klasszikusan horrornak). Ebből a kötetből A remény rabjai (The Shawshank Redemption) és az Állj mellém (Stand by Me) a kedvencem, bár a másik kettő is szuper. Mind a kettő varázslatos történet, az egyik egy igazságtalanul elítélt férfi börtönéveinek elmesélése, a másik pedig négy fiú gyalogtúrájáról szól, melynek célja, hogy megkeressenek egy halott fiút. Mind a két kisregény hihetetlenül jól megformált, lenyűgöző történet, ráadásul az igazán szuper adaptációikat is érdemes megnézni.
Sylvia Plath - Az üvegbura
Végül, de nem utolsó sorsban Sylvia Plath könyvét választottam. Odáig voltam Esther Greenwood történetéért, a regényre visszagondolva a mai napig kiráz a hideg. Esthert ösztöndíjjal veszik fel a legjobb iskolába, fényes karrier áll előtte, hiszen gyakornokként bekerül egy divatlaphoz, ám mégis elégedetlen, valami hiányzik számára. Slyvia Plath elképesztően módon írja le a depressziót, a kiüresedést, az öngyilkossági gondolatokat. Sajnos nem véletlenül formálja meg ennyire jól Esther karakterét, hiszen ő maga is beteg volt, amikor megalkotta ezt a nagyhatású könyvet, és Az üvegbura megjelenésének évében öngyilkos is lett. Szerintem a könyv nagyon fontos mű, igazi betekintést enged egy mentális betegséggel küzdő ember elméjébe, hiszen Plathnak meg volt az eszköze arra, hogy hihetetlenül jól kifejezze az érzéseket az irodalom eszközeivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése