Rólunk
Ella
Sziasztok,
a nevem Ella Fisher. Régebben főként regényírással foglalatoskodtam,
azonban az egyetemi pályafutásom megkezdése után erre túl kevés időm, illetve
energiám maradt, ezért ma már inkább a könyvolvasás jelenti számomra a
kikapcsolódást. Így kiélhetem a regények iránti szeretetem, miközben rengeteg
élménnyel és tudással gazdagodom. Véleményem szerint, az egyik leghasznosabb
hobbi az olvasás… és ha Te is ezt a bejegyzést olvasod, gyanítom, hasonló
véleményen vagy.
Hogyha
egy picit többet szeretnél tudni rólam, elárulom, hogy egy '95-ös születésű lány vagyok, aki a Budapesti
Corvinus Egyetemen végzett, gazdaságinformatika szakon.
Az írói érámból sikerült egy kevésbé ismert kiadó gondozására bíznom egyik
regényemet Szerencsekerék címmel, amit körülbelül 16 évesen kezdtem el írni
az egyik legkedvesebb barátnőmmel. A magas eladási ár miatt ennek értékesítése
nem bizonyult sikeresnek, azonban én ezt egy cseppet sem bánom. Szabadidőmben
szeretek olvasni, blogokat böngészni, képeket és a saját blogomat szerkeszteni.
Azért
indítottam ezt a blogot, mert szeretnék hasznos visszajelzést adni Nektek, olvasóknak
az általam olvasott könyvekről, remélve, így segíthetek pár moly könyvvásárlási
dilemmájában. Emellett remélem értékeléseim szórakoztatóak és informatívak
lesznek számotokra, és a My Moonlight Library Blog egy olyan hellyé válhat
számotokra, ahova szívesen jártok vissza böngészni.
Bízom benne, hogy számotokra hasznos és érdekes értékelésekkel jelentkezem majd a jövőben. Elsősorban angol nyelvű, itthon még ki nem adott könyvekkel fogok foglalkozni, de ne lepődjetek meg, ha más olvasmányomról is felkerül egy-egy review a blogra.
Steph
Sziasztok, a nevem Steph Pfeiffer – én
lennék a blog újdonsült társírója, és az a bizonyos „egyik legkedvesebb
barátnő” is egyben, akivel együtt a Szerencsekerék íródott. Anno Ella bátorítására kezdtem el
foglalkozni az írással, most pedig újra az ő oldalán folytatom azt.
Íme, néhány mondat rólam, hogy ne csak
egy név legyek a szemetekben. Lassan huszonharmadik életévemet töltöm, és az ELTE
bölcsészettudományi karán végeztem anglisztika szakon. Hogy őszinte legyek,
mindig is inkább nyelvészet párti voltam az irodalommal szemben, viszont az
utóbbi időben mániákus könyvgyűjtővé váltam, és egyre több könyv fordul meg a
kezem ügyében. Szívesen ismerkedek kortárs magyar írók műveivel, viszont az
angol nyelvű könyveket manapság szívesebben olvasom eredeti nyelven.
Nos, talán túl sokat elárul rólam, de
őrült rajongója vagyok a Hannibal sorozatnak, imádom The Weeknd mocskos dalait
és esküdni mernék, hogy a cseh sörnél nincs jobb. Ennyit a kulisszatitkokról.
Bízom benne, hogy számotokra hasznos és érdekes értékelésekkel jelentkezem majd a jövőben. Elsősorban angol nyelvű, itthon még ki nem adott könyvekkel fogok foglalkozni, de ne lepődjetek meg, ha más olvasmányomról is felkerül egy-egy review a blogra.
Éljenek az infósok, akik írnak :)
VálaszTörlésIgen! Érdekes kombináció a kettő együtt. :)
Törlésa legjobb kombó...én csak tudom, nálam is ez van :D
Törlés