Sziasztok,
kedves Olvasók!
A
2018-as év nem csak filmek terén lesz izgalmas a könyvmolyok számára, hanem regény
megjelenések tekintetében is. Sok-sok izgalmas kötet vár ránk idén, illetve új
könyves dobozok, amiket még ki kell próbálnunk. Tudom, hogy már jócskán benne
vagyunk az új esztendőben, de még mindig bennem van a kezdeti izgalom. Hát most
vessünk egy pillantást a Könyvmolyképző háza tájára. Elhoztam nektek azt az öt
kötetet, amit én személy szerint már a legjobban várok. Ti melyik megjelenésre
vártok a legjobban idén?
.............................................
Nem
tudom, hányan olvastátok Beth Revis könyvét, a Túl a végtelenen című regényt,
de aki olvasta, az tudhatja, hogy az első rész megjelenése óta már négy év telt
el. Négy év. Tehát egyben szomorú és örömteli a hír: végre érkezik a sorozat
második része! Meglehet, a harmadik részre csak 2022-ben számíthatunk – de ettől
egyelőre megpróbálok eltekinteni. Ez a könyv már régóta ott csücsül a polcomon,
de még sajnos nem volt időm belekezdeni, amit így utólag nem is bánok, mert
négy év távlatából nem hinném, hogy sok mindenre emlékeznék ebből a
történetből. Viszont így, hogy jön a folytatás, ideje belevágnom az űrutazásba,
ami már évek óta csalogat!
Nagy
Colleen Hoover fan voltam, ám az utóbbi időben kicsit alábbhagyott a
rajongásom. Szeretem az írónő stílusát, hogy pillanatok alatt képes vagyok
felfalni a könyveit, közel érzem a szereplőit és beszippant a történetvezetése,
de a sok jó ellenére, mostanság olyan könyveket mutatott fel, amik részben
irritáltak. Nem mondom, hogy csalódtam benne, de már nem ég köztünk úgy a láng,
mint régen. Ettől függetlenül a top öt leginkább várt könyveim egyike az Ugly
love, amitől már előre félek Steph véleménye után, aki hosszan ecsetelte nekem,
miért is nem tetszett neki ez a kötet. Hát majd meglátjuk…
A
This Shattered World egy olyan folytatás, amire nagyon régóta várok. Lenyűgöz
ennek a sorozatnak a szépsége, illetve a témája. Amy Kathleen Ryan – Ragyogás című
kötete után késztetést éreztem, hogy még több űrben játszódó történetet
olvassak, ezért is engedtem a csábításnak, amit Lehullott csillagok jelentett,
amikor megjelent. Nem dobtam egy hátast ettől a történettől, viszont abban
biztos voltam, hogy szívesen folytatnám a trilógiát, már csak azért is, mert a sorozat
részei különböző személyekről szólnak, csupán a világ ugyanaz, amiben ezek a
karakterek mozognak. Így az sem fog problémát okozni, hogy elfelejtettem az
első rész szereplőinek nevét, akikkel két éve találkoztam utoljára.
Tarryn
Fisher – F*ck love című könyvének borítója egyszerűen zseniális. Úgy gondolom,
sokan átélték már azt az érzést, amit a kötet borítója is sugároz. Egyszerűen
imádom! Tarryn eddigi magyarul megjelent kötetei közül csak a Kihasznált
alkalom-hoz volt szerencsém, amiről nem tudok túl sok jól elmondani, de azért
rossz történetként sem aposztrofálnám. Sokszor estem már a szép külső, undok
belső hibájába könyvek terén, de nagyon remélem, hogy ennél a regénynél nem ez
fog történni. Annyira szeretném, hogy tetsszen: hogy megfojtson, felpofozzon,
majd elringasson. Tudom, nem szabad ekkora elvárásokkal állni egy könyvhöz, de
nagyon fájna a szívem, ha Tarryn ezt most eltolná. Névrokon, kérlek!
A
lista koronázatlan királynője pedig Marie Lu, aki a Legenda című sorozatával az
emlékezetembe véste a nevét. Kevés hozzá fogható írót ismerek, egyszerűen
imádnivaló, amit a szavakkal csinál. Ha még esetleg nem olvastátok a Legendát,
ideje fejest ugrani benne – nem fogjátok megbánni. Láttam pár képet, ami az
írónőnek ihletként szolgált az új sorozat írása közben, és azt kell, hogy
mondjam, nagyon izgalmasnak ígérkezik ez a történet is. Tűkön ülök, hogy a
kezembe foghassam, megszagolhassam és simogathassam. A borító, akárcsak a Legenda
esetében nem túl figyelemfelkeltő, de Marie Lu esetében még ez sem zavar.
Szeretném. Ezt. A. Könyvet. Mihamarabb.
Jajj ezek tényleg nagyszerű kötetek, én főleg Colleen Hoover könyvét várom. ❤
VálaszTörlésRemélem, neked sem okoz majd csalódást. :D Egyre több negatív véleményt látok róla...
TörlésAz Ugly love sajnos iszonyatos csalódás volt nekem :( Pedig szeretem Hoover könyveit. :(
VálaszTörlésEgyre jobban félek ettől a könyvtől. :D
Törlés