Mona Awad - Antilányregény

Mona Awad

Antilányregény

Fülszöveg A ​könyv története titkos ajándékot rejt. Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli. Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!

Véleményem

Több helyen olvastam már erről a könyvről, hogy a cukormázas külső komoly témát takar, a testképzavart. Ezért elsősorban le szeretném szögezni, hogy itt nincsen szó testképzavarról. Főszereplőnk, Lizzie a történet kezdetén elhízott, majd a későbbiekben megszabadulva a feleslegétől mániákus zöldségevővé válik. Ő lesz a salátás lány, akivel a fiúk nem szeretnek enni, aki túl sokat aggodalmaskodik a külsője miatt. Nos, én kevésbé fedeztem fel a történetben a testképzavar nyomait… Persze nem én vagyok a téma elsőszámú szakértője, az egyszer biztos, de én tényleg reálisnak éreztem Elizabeth saját testéről alkotott képét. Szóval a testképzavar témakörét már első körben passzolnám, hiszen a regény sem foglalkozik vele. Ehelyett azt mondanám, hogy ennek a könyvnek az elhízás az elsődleges komoly témája. Nos, a regény olvasása közben többször is éreztem azt, hogy a történet fő karaktere nem is igazából Elizabeth, hanem maga az elhízás. Lizzie-nek az egész élete a súlya körül forog, gátlásossá teszi és megnehezíti egészséges önértékelésének kialakulását. Mind a tizenhárom kis történet célba veszi valamilyen módon (többé-kevésbé) az elhízás/fogyókúra témáját, különböző megvilágításból járhatjuk körbe a súlyzavart Lizzie-vel kézenfogva.

Ahogyan már előzetesen sejtettem a könyv nem egy „klasszikus regényt” takar. Az Antilányregény sokkal inkább tűnik novellaciklusnak. A kis történetek hihetetlenül lazán illeszkednek, időben távol állnak egymástól, kevés összefüggés köti őket össze, ezért kissé disszonánsnak éreztem a magyar címet a tartalommal összevetve. Az egymást követő egységek a könyv első felében nem igazán építkeznek, akár más-más lányról is szólhatnának, akik hasonló helyzetben vannak – valamilyen szempontból befolyásolja életüket az elhízás. Ezért is említettem az értékelés elején, hogy nem is igazán Lizzie a fontos ebben az egész „drámában”, hanem az elhízással való együttélés és annak nehézségei. A legtöbb fejezetben (?) Lizzie szemszögéből követjük végig az eseményeket, ám van pár kivétel, ami felüdítő változatosságot hozott az olvasmányban - volt, hogy el is tévelyedtem egy pillanatra. Külső perspektívát is kapunk a "dagi lányról", ami sokat hozzátesz a olvasási élményhez. A narratíva a belső monológokra koncentrál, kevesebb eseményt és párbeszédet kapunk, itt inkább a különböző események megélése kerül előtérbe, ám néha ez kisiklik, fókuszát veszti és zavarossá válik. Az ilyen kisiklásokat szerencsére hamar visszakanyarította Mona Awad, mégis egy kicsit zavaróak voltak.

Mona Awad és az Antilányregény

A regény tagoltsága miatt nehéz egy egészként értékelni, vagyis számomra mindenképpen… Az a helyzet, hogy én ezt a könyvet eleinte távol éreztem magamtól, majd egyre közelebb. Ennek elsődlegesen az oka az volt, hogy a kötet első felében olyan novellák kaptak helyet, amik egy felborult világképpel rendelkező lány szemszögéből íródtak, akinek teljesen okés viccből, pénzért orálisan kényeztetni idős férfiakat, akik nem mellesleg vadidegenek a lánynak. Másrészt a novellák első fele kevésbé reflektált az elhízás témájára, mint azt én előzetesen vártam. Később viszont egyre közelebb léptünk a súlyfelesleg okozta problémákhoz, így a történetek is kezdtek egyre tanulságosabbak és szomorúbbak lenni. Őszinte leszek, engem ez a regény mélyen elszomorított. Lizzie helyében lenni nem mókás, és ezt imádtam! Igenis fontos beszélni arról, hogyan éreznek a telt lányok, milyen aspektusok játszanak közre életükben, milyen félelmek várják őket a mindennapokban. A téma fontos, megrázó és nagy hatással lehet olvasójára. Amit kiemelnék, az a Tom-hoz kötődő részek, amik rávilágítanak, milyen hatással lehet egy görcsösen fogyókúrázó lány gondolkodásmódja egy kapcsolatra. Nos, ezek a részek voltak a kedvenceim, szerintem nagyon elgondolkodtatók voltak. Imádtam! 💜 (Persze a könyv vége felé haladva is találtam pár novellát, amik nem tettek hozzá a témakörhöz, sem a történethez, de ezek szerencsére rövidek voltak, így nem zavartak sok vizet.)

Összességében azt mondanám, hogy a téma több figyelmet érdemelne a jelenleginél, ezért is üdítő ez az olvasmány, viszont a témához tartozik, hogy nem éppen vidám a hangulata. A regényt inkább novellaciklusként definiálnám, szóval a novellák rajongóinak abszolút érdekes kis könyvecske lehet. A fánkok mögött rejtőző történetek egy része elgondolkodtató és izgalmas, másik része kissé elkanyarodik a koncepciótól, de összességében érdekfeszítő. Mindezek után azt mondom, hogy az Antilányregénynek érdemes adnunk egy esélyt, hogyha foglalkoztat minket a téma. Mivel első könyves szerzőről beszélünk, úgy gondolom, ez egy ígéretes kezdet Mona Awad részéről. Kíváncsi leszek a folytatásra. 😉

Ella Fisher