B. N. Toler
Lélekvesztők
Lélekvesztők
Fülszöveg
Hat évvel ezelőtt egy tragikus baleset
megváltoztatta az életem. Örökre.
Charlotte a nevem, de általában Charnak
hívnak. És van egy különleges képességem: tudok a holtakkal beszélni. Látom
azokat a lelkeket, akik nem tudnak átkelni, mert valamilyen elvarratlan szál
még itt tartja őket. Fáradhatatlanul segítettem nekik, de ennek az volt az ára,
hogy feladtam a saját életem. Végül pénz, otthon és remény nélkül már csak egy
megoldást találtam.
De abban a pillanatban, ahogy a halálba
ugrottam volna, Ike McDermott megmentett. Ez a jóképű katona megmosolyogtat és
felvidít mindenkit. Kedves és gyengéd. És nem él. Megállapodást kötöttünk.
Segít nekem otthont és munkát találni, ha én is segítek neki. Az ő lezáratlan
ügye az ikertestvére. George szétesett Ike halála óta, aki addig nem bír
békében átkelni, amíg a bátyja élete egyenesbe nem kerül.
Amikor beleegyeztem az alkuba, fogalmam
sem volt, hogy bele fogok szeretni mindkettejükbe. Márpedig azzal, ha megmentem
George-ot, el kell engednem Ike-ot.
De hogyan mondhatnék le a szívem
feléről?
Véleményem
Meggyőződésem volt, hogy ez a történet nagyon
megérint majd, csak úgy, mint a legtöbb olvasót. Azt hittem, hogy ez egy elgondolkodtató,
érzelmes és drámai regény, hiszen a molyos értékelések is ezt tükrözik, ahol máig
is 93%-on áll a könyv értékelése. Bár, lehet, hogy nem sokáig, ugyanis erre a
regényre két csillagnál többet, ha akarnék, se tudnék adni. Sajnos nagyon
mellélőttem ezzel a választással, bár a borítót változatlanul gyönyörűnek tartom.
Lássuk akkor, mit is tartogat és hol is siklott félre a Lélekvesztők című
történet.
Röviden és tömören a történet egy huszonéves
lány, Charlotte köré épül, aki látja a holtakat. Vagyis azokat a lelkeket,
akiket valamilyen elvarratlan szál köt még a földi léthez, vagyis egy
úgynevezett köztes síkon ragadtak. Charlotte „képessége” száműzte őt otthonról,
és már évek óta magányosan vándorol, miközben kósza lelkeknek segít elrendezni
ügyeiket, hogy azok végre békében átkelhessenek a túlvilágra. Egy félresiklott
este alkalmával találkozik Ike-kal, a jóképű, ámde halott katonával, akivel
kölcsönösen segítenek egymásnak: Ike lakhatást és munkát szerez a lánynak,
akinek cserébe segítenie kell Geroge-on, Ike ikertestvérén.
Nem is beszélve arról, hogy ez a szerelmi háromszög mennyire beteges. Charlotte és Ike lelki társakként vannak bemutatva, viszont én nem láttam ezt a szoros kapcsot kettejük között. Inkább a testiség utáni vágy dominál. Ike minden alkalommal megbámulja Charlotte melleit, és mindent megadna azért, hogy újra az élők sorába kerüljön, hogy megérinthesse a lányt. És, hogy miért beteges? George és Charlotte nem egyszer igencsak intim helyzetbe kerülnek: veszekednek, verekednek, csókolóznak, meztelenül fürdőznek, és mindezt Ike végignézi. Őőő, ez mióta romantikus vagy drámai? Én békében vagyok a szerelmi háromszögekkel, de ezt végtelenül irritálónak találtam, és kényelmetlenül éreztem magam olvasás közben.
A másik hatalmas problémám a regénnyel az, hogy a cselekmény túl egyszerű és
kiszámítható, a fülszöveg pedig mindent elárul. Itt van Ike és George, az egyik halott a másik nem. Vajon ki mellett fog lehorgonyozni a lány? Mármint, ez még csak nem is kérdés, nem? Milyen más opció valósulhatott volna meg? Charlotte megöli magát és így szellemként boldogan „élhet” Ike-kal? Szóval ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy semmilyen meglepetést nem tartogatott ez a történet. Bonyodalomban és fordulatban sem dúskál a sztori, konkrétan az első öt oldalban már előre
lehet sejteni, hogy Charlotte miféle bajba fog kerülni. s p o i l e r Charlotte éppen egy rászoruló
lélek holttestéhez autózik, hogy meggyőződjön róla, valóban ott gyilkolták meg
a lányt, aki azt szeretné, hogy a rendőrség nyomozásba kezdjen a gyilkosa
ellen. Charlotte tehát az éjszaka közepén felkeresi a holttestet egy
zseblámpával a kezében, amit azonban véletlen elejt. Nem találja, szóval elhajt,
és névtelen bejelentést tesz a rendőrségnek. Egy az egyben magára terelte a gyanút. Aha, ügyes kislány. s p o i l e r Ezek alapján nekem az volt a
benyomásom, hogy az írónő nem dolgozta ki alaposan a cselekményt, ami logikátlansághoz vezetett. (Nem értem, minek kellett a
helyszínre mennie, elég lett volna megírnia a névtelen bejelentést.) Persze az
is elképzelhető, hogy ez csak nekem volt feltűnő és csak az én szememet szúrta.
Nem tagadom, voltak a könyvben szép gondolatok, de legtöbbször inkább erőltetettnek éreztem a szöveget. Túl sok volt a lírai megfogalmazás, ami viszont nem érte el a várt hatást, legalább is nálam. Voltak oda nem illő megszólalások, amik életszerűtlenné tették a dialógusokat is. Szóval egy szó, mint száz: nem nyerte el a tetszésemet a Lélekvesztők, és nem is ajánlanám olvasásra, mert szerintem vajmi kevés eredetiség szorult a könyvbe. Persze lehetséges, hogy csak én nem fedeztem fel az értékét, nem tudom... Az viszont biztos, hogy szívesen fogadnám az egyetértő vagy éppen ellentétes véleményeket. Te mit gondolsz a regényről?
saját szerkesztés |
Először is kezdjük a karakterisztikával,
ami nálam sorsdöntő egy-egy regénynél. A főszereplők unalmas és idegesítően
tipikus karakterek. Charlotte-ot megviselte az évek óta tartó magány, de azt kell
mondanom, hogy nem tudtam sajnálni. Színtelen és jellemtelen karakternek tűnt a
szememben, egy jelző sem jut eszembe, amivel körülírhatnám a személyiségét.
Ettől függetlenül, természetesen, az ikerpár szinte azonnal beleszeret. Mit szeretnek ebben a lányban? Ja
igen, megvan. A bombázó testét, a kerek fenekét és a formás melleit, amit a
regény férfi tagjai minden alkalommal nyálcsorgatva figyelnek. De emberek!
Többször le van írva, hogy alig eszik, alig iszik, szinte alig él
szerencsétlen, de jó teste van? Nem tudom, az étkezési szokásaiból és az
életviteléből kiindulva előttem inkább egy vézna lány képe jelenik meg.
És
akkor nézzük az ikerpárt. Ike közvetlen, humoros és csibészes. Pont olyan,
akire Charlotte-nak szüksége van, hogy kihúzza az érzelmi árokból. És persze
jóképű, izmos, széles vállú. George már más tészta, ugyanis vele először meggyűlik a lány baja. Bizalmatlan és kissé komor, viszont szintén nagydarab, izmos és ettől fogva
vonzó férfi. Na, és akkor még legalább két olyan férfi karaktert tudnék ide
sorolni, akikre hasonló külső tulajdonságok igazak. Szóval itt átlag
testalkatra, esetleg kevésbé figyelemfelkeltő külsőre ne számíts, kedves
olvasó. Itt minden test tökéletes, nem probléma, hogy az egyik nem eszik, a
másik halott vagy éppen a harmadik drogfüggő. Igen, George a drogokba és egyéb
szenvedélyekbe menekül testvére halála után, ami a szüleinek fel sem tűnik. Bár
minden héten együtt vacsoráznak és nagyon közel állnak egymáshoz. Nem, egyikük
sem veszi észre a furcsa viselkedést, a szem alatti karikákat vagy az elvonási
tünetek hatásait. Ezekkel mind csak az a baj, hogy az egész nem életszerű. Az
író hiteltelennek tűnt a szememben, s ez által a karakterek is. Kidolgozatlanok,
egysíkúak és felszínesek.
Nem is beszélve arról, hogy ez a szerelmi háromszög mennyire beteges. Charlotte és Ike lelki társakként vannak bemutatva, viszont én nem láttam ezt a szoros kapcsot kettejük között. Inkább a testiség utáni vágy dominál. Ike minden alkalommal megbámulja Charlotte melleit, és mindent megadna azért, hogy újra az élők sorába kerüljön, hogy megérinthesse a lányt. És, hogy miért beteges? George és Charlotte nem egyszer igencsak intim helyzetbe kerülnek: veszekednek, verekednek, csókolóznak, meztelenül fürdőznek, és mindezt Ike végignézi. Őőő, ez mióta romantikus vagy drámai? Én békében vagyok a szerelmi háromszögekkel, de ezt végtelenül irritálónak találtam, és kényelmetlenül éreztem magam olvasás közben.
B. N. Toler - a Lélekvesztők írónője |
Nem tagadom, voltak a könyvben szép gondolatok, de legtöbbször inkább erőltetettnek éreztem a szöveget. Túl sok volt a lírai megfogalmazás, ami viszont nem érte el a várt hatást, legalább is nálam. Voltak oda nem illő megszólalások, amik életszerűtlenné tették a dialógusokat is. Szóval egy szó, mint száz: nem nyerte el a tetszésemet a Lélekvesztők, és nem is ajánlanám olvasásra, mert szerintem vajmi kevés eredetiség szorult a könyvbe. Persze lehetséges, hogy csak én nem fedeztem fel az értékét, nem tudom... Az viszont biztos, hogy szívesen fogadnám az egyetértő vagy éppen ellentétes véleményeket. Te mit gondolsz a regényről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése