Colleen Hoover - Verity {Steph}

Colleen Hoover

Verity

Fülszöveg

Lowen ​Ashleigh is a struggling writer on the brink of financial ruin when she accepts the job offer of a lifetime. Jeremy Crawford, husband of bestselling author Verity Crawford, has hired Lowen to complete the remaining books in a successful series his injured wife is unable to finish.

Lowen arrives at the Crawford home, ready to sort through years of Verity’s notes and outlines, hoping to find enough material to get her started. What Lowen doesn’t expect to uncover in the chaotic office is an unfinished autobiography Verity never intended for anyone to read. Page after page of bone-chilling admissions, including Verity’s recollection of what really happened the day her daughter died.

Lowen decides to keep the manuscript hidden from Jeremy, knowing its contents would devastate the already grieving father. But as Lowen’s feelings for Jeremy begin to intensify, she recognizes all the ways she could benefit if he were to read his wife’s words. After all, no matter how devoted Jeremy is to his injured wife, a truth this horrifying would make it impossible for him to continue to love her.

Véleményem

A Verity tökéletes emlékeztetője annak, hogy miért is kerültem ki Colleen Hoover bűvköréből. Még mindig elismerem, hogy nagyon tehetséges író, akinek elképesztően megkapó a stílusa, és hogy egyszerűen képtelenség letenni a könyveit. Mára már viszont másképp tekintek a munkásságára, s az iránta érzett rajongásom is kihűlni látszik. Ne kövezzetek meg, de egy unpopular opinion következik.

A Verityben az írónő az eddig a megszokottól eltérően a thriller műfajában próbálta ki magát. Sokan értékelik a bátorságát, hogy új vizekre evezett, viszont ha jobban belegondolok, a creepy jeleneteken kívül, mindent a már jól bevált alapokra épített: tragikus múlttal rendelkező szereplők, álmait megvalósítani próbáló főhősnő, aki nem tud ellenállni a sármos és szexi férfi karakternek, aki pedig rövid időn belül beleszerelemesedik a női karakterbe; drámai fordulat és nagy egymásratalálás. CoHo pontosan ugyanezeket az elemeket hozza itt is.

Lowen, a harmincas éveiben járó feltörekvő írónő pár hete veszítette el édesanyját, akivel azonban élete során sem ápolt jó viszonyt. Tegyük fel, hogy az anyai közelség hiányától vált Lowen lelkileg sivárrá, ugyanis a lehető legszürkébb női karakterrel volt dolgom ebben a regényben. Mellette ott van a tipikusan lehengerlő és figyelmes férfi, Jeremy, akivel már az első közös jelenettől fogva vonzódnak egymáshoz. Azonban még sokáig nem engednek a kísértésnek, ugyanis Jeremy két lánygyermekének halálát gyászolja. Ja, és ha még nem lenne elég a lelki traumákból, akkor ott van a balesetet szenvedett, szinte életképtelen felesége, Verity, akinek gondját kell viselnie. Ez a szál persze elkerülhetetlen, hiszen ez adja a történet hajmeresztő részét, de akkor is – CoHo minden egyes regényében túltolja a drámai tartalmat. Verity nagy népszerűségnek örvendő írónő, azonban a baleset után képtelen befejezni könyvsorozatát. Így kerül a képbe Lowen, aki beköltözik a családhoz, hogy átbogarássza Verity feljegyzéseit és hogy befejezze a sorozat utolsó három kötetét. A kutatómunka során azonban Lowen egy olyan irományra bukkan, ami mindent más perspektívába helyez.

saját szerkesztés

Itt jön a képbe az egyetlen dolog, amivel valóban újat mutatott az író a Verityben. Ezt pedig a hátborzongató jelenetekkel és a vérfagyasztó hangulattal ért el, amit a regényben teremtett. Belátom, elképesztő munkát végzett, ugyanis többször futkosott a hátamon a hideg egy-egy leírásnál. Kalapom emelem előtte, mert tényleg van érzéke a pszicho thriller műfajához. Ezért kap 3 csillagot a Verity, de nem többet. A benne rejlő lehetőségekért és, mert tagadhatatlanul nagyon olvastatta magát.

Egyre betegebb irányt vett a sztori, de végig fenntartotta az érdeklődésemet. De aztán egy csattanónak nem nevezhető ponton mindendent az ellenkezőjére fordított az író. Tudjátok van az a plot twist, aminél fogod a fejed és tátott szájjal nézel, hogy úristen, hogy nem vettem észre az apró jeleket! Na, ha ilyet keresel, ezt pont nem találod meg a Verityben. Itt egy utólagos magyarázkodás útján próbált meghökkentő lenni az író, de harmatgyenge végkimentele lett az amúgy végig izgalmas történetszálnak. Hozzátenném, utólag belegondolva van néhány elvarratlan szál és logikai baki, amikért igencsak kár. 

SPOILER ⤵⤵

Drukkoltam, hátha kiderül Jeremyről, hogy ő áll mindennek a hátterében. Na, az lett volna az igazi csavar és megvezetés. Azt ugyan megtudtuk, hogy a férfi már olvasta Verity “gyakorlófüzetét” és, hogy ő okozta a balesetet, ez az utolsó húsz-harminc oldalban már nem kevert akkora port, sőt inkább a szőnyeg alá lett söpörve. Lowen alvajárása sem lett teljesen kiaknázva. Azt hittem ebből komolyabb konfliktusok alakulnak majd, de egy jelentnél többször nem került elő. Sőt, azt is el tudtam volna képzelni, hogy a végén ő lesz az, akinek baj van a fejével. Alvajárás, hallucináció – ezek mind hozzájárulhattak volna egy nagy csavarhoz, de ez sem valósult meg. Verity és a színlelés. Hogy lehetséges hónapokon keresztül közel agyhalott állapotot tettetni ápolói felügyelet mellett? Bármi legyen is az igazság, ez egyáltalán nem hiteles. SPOILER ⤴⤴

Látom valahol, hogy mit akart kihozni ebből az egészből CoHo: bizonytalanságban hagyni az olvasót, hogy visszamenőleg minden pontot megkérdőjelezzen. Sajnos én mégis úgy gondolom, sokkal több átgondolást és egyediséget igényelt volna a történet. Sok potenciál volt ebben a regényben, de az erőtlen drámai csavar után lényegében már nem volt több, mint bármelyik romantikus regénye.

Steph Pfeiffer

Karen Fortunati - Semmi súlya kikészített {Ella}

Karen Fortunati
Semmi súlya

Fülszöveg

Bipoláris ​zavar – olyan, mint egy halálos ítélet.

A tizenhét éves Catherine Pulaski tudja, hogy Semmi eljön érte. Semmi, a Catherine bipoláris zavarából születő pusztító depresszió egyszer már majdnem győzedelmeskedett felette: ekkor akart először öngyilkos lenni.

A bipoláris zavar egy életre szól. Soha nem múlik el. Talán pillanatnyilag hat a gyógyszer, de Semmi vissza fog térni. Csak idő kérdése.

Így hát Catherine egy régi balettcipős dobozban gyógyszereket gyűjtöget, és arra készül, hogy kioltja az életét, még mielőtt Semmi újra élőhalottá változtatja. De még mielőtt megtenné, rövid bakancslistába kezd.

A bakancslista, a család támogatása, az új barátok és egy újfajta kezelés együttesen elkezdi lebontani Catherine elszigeteltségének falait. A probléma csak az, hogy a terv már olyan régen megszületett a fejében, hogy a jövő talán már nem is létezik a számára.

Ez a történet a veszteségről, a bánatról és a reményről szól, valamint arról, hogy a szeretet különféle formái – az anyai szeretet és a romantikus, plátói szerelem – milyen hatással vannak egy fiatal nő küzdelmére a mentális betegségével és a kezelés stigmájával.

Sosem leszek normális.

A mánia nem zavar. Inkább az ellentéte, Semmi akaszt ki. Halálra rémülök tőle.

Aki még soha nem érezte így magát, az nem tudja megérteni, milyen, amikor az érzelmek szabadságra mennek. Az érthetetlen, kimondhatatlan súly reménytelensége.

Mégis mennem kellene előre.

Élni, még ha tudom is, hogy előbb vagy utóbb vissza fog térni.

Magánzárka Semmi fekete tundrájában.

Ez nem élet.

Szóval van egy tervem.

A remény ott lapul, ahol a legkevésbé számítasz rá.

Őszinte és életigenlő írás egy máig tabutémának számító betegségről. Utat mutathat a mentális betegségekkel élő tinédzsereknek és szeretteiknek.

Képet nyújt egy ismeretlen, rémítő világról.

Kövesd Cath sorsát és éld át a reményt!

........................................................

Véleményem

Mondhatnám, az idei év egyik legjobban várt regénye nálam Karen Fortunati: The ​Weight of Zero – Semmi súlya című könyve volt. Nagyon szeretem a mentális zavarral küzdő emberekről szóló fikciókat és igaz történeteket. Olvastam már egy párat a témában, de bőven van még abban a zsákban, amiből például a Semmi súlyát is szereztem. Szögezzük le az elején, hogy az enyém nem egy pozitív értékelés lesz. Olvastam bloggertársaim véleményét, akik abszolút meg voltak elégedve ezzel a könyvvel. Néha úgy érzem, hogy teljesen más könyvet olvasok, mint a többiek – hogy nekem a vázlatot adták oda, de valószínűleg csak az ízlésem más, nem arra vágyom, amire a többi olvasó. Szóval arra szeretnélek kérni, hogy a szavaim ne tántorítsanak el a kötettől, mert nagy annak a matematikai valószínűsége, hogy te a rajongók táborát fogod erősíteni. Röviden szeretném kifejteni, mivel volt problémám.

Saját szerkesztés

Betegség bemutatása

Az első és egyik legnagyobb problémám, hogy nem igazán tudtam átélni a bipoláris zavart a könyv olvasása közben. Hoztam egy definíciót nektek a Wikipédiáról: „A bipoláris zavar pszichiátriai kórkép, utalva a mánia (vagy hipománia, vagy kevert fázis) és a klinikai depresszió (depressziós, vagy egykedvű/levert hangulat) váltakozásaira, egy hosszabb időtartamon keresztül.” Az írónő elmondása alapján ő is ebben a betegségben szenved, hát ki más tudna igazán valósághű képet adni róla? Azt hinnéd, hogy ő. Én valahogy pont a betegség igazi szörnyeteg valóját hiányoltam, amitől ez igazán elviselhetetlen. A Semmi súlya egy átmeneti időszakot mutat be a két fázis között, amiben a fő tényező, ami főszereplőnk életét befolyásolja az a félelem. Catherine a depressziós időszakot Semminek nevezi el, az ő közeledésétől fél végig. Úgy gondolom, hogyha valakinek a figyelmét a bipoláris zavar keltette fel a fülszövegben az nagyot fog csalódni – ahogyan én is. Amit kapunk egy nagyobb dózis a rettegésből, ami igazából több mentális zavar esetén érvényes tünet.

Idegesítő főszereplő

Catherine Pulaski egy végtelenül magányos lány, akinek minden estére ugyanaz a programja: felállítja pirula katonáit és a halálról fantáziál. Nem tudom, hogy említettem-e, hogy Cath emellett elutasító az emberekkel, magának való, gyenge, döntésképtelen és pesszimista. Hogyha szeretnél egy kisebb depressziós epizódot az életedbe, szerintem olvasd el ezt a könyvet. Főszereplőnk fejében lenni több, mint szomorú élmény. Ne haragudjatok, de ő nem tudott belőlem empátiát kicsikarni, nem tudtam sajnálni őt – bezzeg lett volna okom rá. Szörnyeteg vagyok? Egy érzéketlen szemét? Lehet.

Disney mellékszereplők

Catherine ellenpontjaként jelentkeznek a mellékszereplők, akik a lány gyógyulását kívánják, mint például az anyukája, Kristal (a csoportos terápián megismert barátnője) és Michael (akinek tetszik a lány). Egyetlen problémám volt a felsorolt szereplőkkel: mind olyanok, mintha egy Disney meséből léptek volna elő. Te jó isten, azok a dialógusok, amikből árad a végtelen szeretet és elfogadás, amivel én még nem találkoztam a Föld nevű bolygón – mármint az anyuka részéről megértem, de a többiek. Cath semmit nem tesz a barátai kedvességéért, az ölébe pottyan, amit hazugságokkal hálál meg. Hogyha valaki egy mesét szeretne olvasni, itt megtalálja a számításait. Engem ez a glitter parádé teljesen ledobott a történetről.

Unalmas cselekmény

A cselekmény egyszerűen unalmas volt. Voltak izgalmas pontok, de ezek sajnos nem tudták cipelni az egész történetet a hátukon. Nagyon nehezen tudtam rávenni magam, hogy a kezembe vegyem ezt a kötetet, mert isten igazából nem érdekelt, hogy mi történik főszereplőnkkel. Spoiler! >> Számítottam egy szívszorítóan drámai befejezésre, ami kellő komolyságot ad a regénynek, amitől átértékelem az egész sztorit, de nem kaptam meg. Ehelyett kaptam egy mesei befejezést, amivel az író tanítani szeretné kedves olvasóit. Aranyos volt az üzenet, értékelem, hogy Karen Fortunati egy szép csomagot adott, amit magunkkal vihettünk a könyv elolvasása után. Viszont ahogyan ez az egész fel volt vezetve, mintha egy baltával csaptunk volna le a cselekmény közepébe. Csak kapkodtam a fejem…

Nem ez lett a kedvenc címem a témában a felsoroltak miatt, de a szerzemény javára írható, hogy csodálatos borítót kapott és kedves üzenetet hordoz magában. Ajánlanám a fialabb olvasóknak, akik ismerkednek a témával - vagy esetleg úgy érzik, ők is tapasztaltak már sötét időszakokat. Nekik talán még reménysugár lehet ez a történet.

Ella Fisher

Penelope Ward - Jake Undone {Steph}

Penelope Ward

Jake Undone

Fülszöveg

Nina ​Kennedy éli az életét… de valójában nem… mindaddig, míg minden meg nem változik.

Repülőgépek, vonatok, magas terek… Nina mindentől fél. Valójában nem lép ki a komfortzónájából, napjait az irracionális félelmei és fóbiái irányítják. Amikor Brooklynba költözik, hogy elkezdhesse ápolói felsőfokú tanulmányait, élete 180 fokos fordulatot vesz, mert akaratlan, de intenzív vonzalmat érez bámulatos lakótársa, egy agyontetovált, agyonpiercingelt pasas iránt, aki egyben az egyik legokosabb ember is, akivel valaha találkozott.

Jake Green durva külseje és ördögi mosolya mögött arany szív rejtőzik. Feladatának érzi, hogy megváltoztassa Nina életfelfogását. Amikor Jake beleegyezik, hogy korrepetálja Ninát, alkut kötnek, de a tétek magasak, hisz arra kényszeríti a lányt, hogy szembenézzen a démonaival. Arra azonban még ő sem nem számított, hogy a tanítás alatt szerelembe esik.

Amit Nina nem vesz észre, az az, hogy Jake a saját poklát járja. Vajon szerelmük túléli-e a bombát, amit Jake rádob?

Véleményem

Ennek a könyvnek mindössze annyi lett volna a feladata, hogy figyelemelterelésként szolgáljon, míg meg nem érkezik a Torch Against the Night. Egy ördögi hang azt suttogta nekem, hogy a Jake Undone jó kikapcsolódást nyújt majd, hiszen ez egy olyan könyv, ami nem igényel agysejteket. Beadtam a derekam és belevágtam Penelope Ward regényébe, ami nem hogy, nem kapcsolt ki, de egyenesen az idegeimre ment. Figyelem! Extra hosszú, negatív értékelés következik.

A regény nagy része Nina szemszögéből íródik, aki Brooklynba költözik, hogy megkezdje ápolói tanulmányait. Ám erre sajnálatos módon alig akad ideje, hiszen minden gondolatát a titokzatos és szexi lakótársa, Jake köti le. Az agyontetovált srác az első pillanattól kezdve befészkeli magát a lány fantáziájába, ezzel több álmatlan éjszakát és nedves alsóneműt okozva neki. A könyv első fele lényegében Nina önmagával vívott harcáról szól, amiben megpróbálja fenntartani az ártatlan jó kislány imidzsét, miközben rávetné magát az adoniszra a szomszéd szobából.

Röviden erről szól a történet, a könyv második felét kivéve, ami teljesen elüt az első százötven oldal hangulatától. Ennek eredményeképpen a regény két részre osztható: a Nina és Jake még nem szexel, majd a Nina és Jake már szexel részekre. Belátom, Penelope Ward mestere az angsty romance megteremtésének, mert olyan hosszú ideig képes volt fenntartani a szexiális feszültséget, hogy azt hittem, felgyullad a telefon a kezemben. Azt is bevallom, hogy van hozzá érzéke, viszont ez önmagában még nem elég, úgy gondolom. 

saját szerkesztés

Mindezek után a regény második felében fény derül a titokra, amit Jake rejteget. Oké, nem számítottam a dologra, tehát akár meglepő fordulatnak is nevezhetném, de a temérdek bonyodalom, ami követte, elvett a jelentőségéből. Ezen kívül véletlent véletlenre halmozott az író, melyek után egyre kevésbé tudtam komolyan venni a történetet. Következzen néhány spoileres tartalom, csak hogy lássatok példát. [[Nina pont az előtt szerez tudomást a titokról, hogy Jake szemtől szemben közölhetné vele. Aztán Nina pont akkor toppan be a fiúhoz, mikor Jake éppen félreérthető helyzetbe kerül az éjszaka során rámozduló nővel. De a kedvencem most jön. A két fiatal egy nagy egymásratalálás után egymásra cuppan, mit sem törődve ilyennel, hogy védekezés. Ki nem találnátok, mi lesz a következmény! Nina az első ilyen alkalom után már teherbe is esik. Mondjuk hozzáteszem, egyikük sem aggódik túlzottan az aktus után.]]

Szóval a lényeg, hogy a regény csak egy nagy és tömény drámahalmaz. Több, mint háromszáz oldal keresztül megy a folyamatos huzavona, ami egy cseppet sem tesz hozzá a sztorihoz, inkább csak feleslegesen elnyújtja azt. A másik az, hogy Nina gondolataiban járni annyira fárasztó, hogy arra nincsenek szavak. Megállás nélkül belső monológokkal hergeli magát. Emberek, Ninánál perverzebb kéjencet még nem hordott hátán a Föld. Semmi baj nincs ezzel, csak akkor ne játsszuk már meg a szendeszüzet, aki folyton elpirul és mindentől elakad a lélegzete. Pillantsunk bele néhány felettébb érdekes gondolatmenetbe:

Gosh, if my body reacted like this to just the touch of his hand, I couldn’t imagine what it would do if he were to– (34. oldal)

Yes, a really hot guy, with tattoos and piercings on his face... and tongue... and God knows where else... and I sometimes want to lick him. (37. oldal)

He ran his finger repeatedly across the plate licking the last remnants, which caused my insides to tingle. I suddenly wished I were wearing the plate. (50. oldal)

I bit down on my bottom lip hard, and my body trembled as he approcahed the bed.

Yeah, this was more like the dream I had. (70. oldal)

A könyv felénél járva azt hittem, hogy a szememen folyik ki az agyvelőm. Szinte könyörögtem, hogy essenek már túl a dolgon, mert ez a nőszemély nem bír magával. Talán Jakeben láttam némi emberséget egyedül. Bár, folyton húzta a lány agyát, nem a szex volt az elsődleges szándéka. Időt töltött a lánnyal, segített leküzdeni a félelmeit, korrepetálta matekból (ja, mert Jake éppenséggel keni vágja a matekot, ami csak még egy indok, hogy a két karakter együtt legyen) és kezdett közel kerülni hozzá szellemileg is. Ehhez képest Ninácska csak irult pirult, és egy percig sem az embert kereste a srácban. Az, hogy Jake nem egy érzéketlen tuskóként viselkedett csak hab volt a tortán, mert mi a fontos ugyebár? Jake tetovált teste. A piercingek. A formás válla. A töndöklő szeme. A férfias illata. Valaki szóljon már az íróknak, hogy a külső adottságok részletes feltérképezéséből nem lesz hipp hopp szerelem. Miért. Kell. Pornót. Csinálni. A. Romantikából. Most mondjátok meg.

Jake karaktere sem sokkal jobb, nehogy azt higgyétek, mert ő egy territoriális, birtokló control freak, amit persze elromantizál az írónő azzal, hogy minden létező pozitív férfi tulajdonságot ráaggat: okos, szexi, figyelmes, védelmező, gáláns és természetesen irtó jó az ágyban. Nagyon realisztikus karakter. 

De a legrosszabb most következik. Rég volt részem ennyi öklendezésben és szemforgatásban, mint  a Jake Undoneban. És ezt nem az erotikus tartalom váltotta ki, félre értés ne essék, hiszen tudtam, mire vállalkozom. A gusztustalan az a regényben, hogy erénynek állít be olyasvalamit, ami valójában nagyon rossz üzenetet közvetít. Ez a kötet a felszínen egy érzéki és romantikus történet, de a máz alatt valójában kártékonyabb, mint a sáskajárás és a jégverés együtt. Nem viccelek.

A regényben újra és újra feltűnik Desiree, Jake egyéjszakás kalandja. Ninát természetesen megöli a féltékenység, mert hát – mit tudhat az a ribanc, hogy őt a fiú hamarabb megdugta. Kérdem én, miben másabb Nina, aki éjjel nappal a fiúról fantáziál, közben meg eljátsza a sebzett lelket. Desireet ribancnak bélyegzi, miközben ő sem jobb egy fokkal sem. Penelope Ward ezzel azt üzeni, hogy Desiree azért titulálható ribancnak, mert nyíltan kifejezi szexiális vágyait. Mire fel a megkülönböztetés, mikor  Ninának nem hogy személyisége, de egy darab önálló gondolata sincs. Nagyon dühít, hogy az írónő ilyen felelőtlen módon tesz különbséget nő és nő között. Ezt hívják slut-shamingnek, ami sajnos nagyon gyakori jelenség a romantikus-erotikus-new adult, ki tudja már minek nevezzem műfajban. Bosszant, és egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy könyvek ezrei vannak a piacon hasonló témában és hasonló reprezentációval. 

Összefoglalásul csak annyit, hogy ha nem muszáj, ne olvassátok el ezt a regényt. Ha mégis műfajon belül szeretnének maradni, akkor válasszatok egy értelmesebb kötetet, ami sajnos nem tudom honnan és kinek a tollából származik. Azt hiszem, egy időre kiábrándultam a new adult kategóriából, viszont, ha Ti ismertek egy minőségi történetet, ne habozzatok megosztani velem! Köszönöm, hogy szántatok rám időt és elolvastátok a cikket!

Steph Pfeiffer

Colleen Hoover - Csúf szerelem

Colleen Hoover
Csúf szerelem

Fülszöveg

Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved. 
Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát:
Ne kérdezz a múltról! 
Ne várj semmit a jövőtől! 
Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz.
Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története. Vesd bele magad!

Véleményem

Colleen Hooverhez vegyes érzések kötnek, a kezdeti rajongásom mára egyszerű érdeklődésre redukálódott. Újonnan megjelent kötetei mély nyomot hagytak bennem, azonban tisztán látom a hibáikat, amiktől egy érzékenyebb olvasó a falra mászhat. Colleen képes úgy csavarni a szálakat, hogy az rabul ejtse az olvasót, ezért a regényei általában egy nap alatt kiolvashatóak – már akinek ennyi ideje van olvasásra persze. Azonban az írónő emellett képes túlzásokba esni, elrugaszkodni a valóságtól és túldramatizálni a dolgokat. Legújabb kötete a Csúf szerelem (Ugly Love) egy jó példája annak, hogy az íróknak is van kevésbé termékeny időszaka. Ez a könyv olyan langyos, mint a napon felejtett víz, amit kiöntünk a kertünk sarkába. Először éreztem azt, hogy nem érdekel a történet, unom az ismétlődő részeket és nem érdekel, hogy milyen nyálas „fordulat” fog megoldást nyújtani a szereplők közönséges viselkedésére. No, de nézzük, mi az alaptörténete ennek a remekműnek.

Forrás: Tumblr

Főszereplőnk Tate, aki éppen orvosi tanulmányokat folytat, beköltözik bátyjához, amíg nem talál magának egy takaros lakást az egyetem környékén. A lépcsőházban ismerkedik meg Miles-szal, aki a báty barátja és munkatársa is egyben. A pilóta srác egy pillantásával képes levenni Tate-et a lábáról. A két fiatal között egy egyezség köttetik: csak szex és semmi más. Húha, ilyet még nem láttunk sehol! Milyen egyedi! Tate a kezdetektől érzi, hogy nem lesz képes távol tartani magát a fiútól érzelmileg, de belemegy a buliba és elfogadja Miles szabályait: Ne kérdezz a múltról! Ne várj semmit a jövőtől! Tehát körülbelül két-három napos ismeretség után a lány már előrébb helyezi az idegen érdekeit, mint a sajátját. Oh, hiszen mi már találkoztunk! Utoljára az Első táncban találkoztam ilyen egyszerű lánnyal… Persze el lehet hinni a hirtelen jött szerelmet és az önfeláldozást, hiszen ez csak egy könyv, nincsen valóságalapja.

Tate egy üres porhüvely, akire a leginkább a bugyuta szó illik... több szót nem is pazarolnék rá. Miles pedig egy kisfiú, aki távol áll a felfestett férfiszereptől, amiért olvadoznak a lányok. Miles kívül felnőtt, belül pedig gyerek, aki nem képes problémát kezelni, ezért félresöpri belső vívódásait és évekig csukott szemmel él, a munkába temetkezik és vegetál. Annyira szexi a karakter, mint egy tál retek. Vagy, ha ti az érzelmileg fejletlen kisfiúkra buktok, akkor ajánlom a könyvet, mert itt kiélhetitek piszkos vágyaitokat. Két értelmes karakter kapott helyet a bandában, egyikük Tate bátyja, aki jó testvérként védelmezi kishúgát, illetve a Kapitány, aki jó tanácsokkal látja el és vicces történetekkel szórakoztatja főszereplőnket.

Ha a történet cselekményét kéne elmesélnem elejétől a végéig, nem lenne nehéz dolgom, mert körülbelül öt mondatban összefoglalható, ha nem kevesebben. A történetet két szemszögből követhetjük végig. Tate szemszögéből ismerjük meg a jelent, és Miles nézőpontjából követhetjük nyomon a tragikus múltat, amitől a fiú olyanná vált, amilyenné – figyelem! dráma és könnyzápor veszély! A felépítésnek köszönhetően megismerkedhetünk Miles személyiségével, Rachel iránt érzett hősies szerelmével, gondoskodó oldalával. Komplex képet kaptunk róla, így kiválik a rideg, irányításmániás, „csak szexre kellesz” típusú karakterek közül. Ez a része tetszett az egésznek, illetve a konfliktust feloldó cselekedet is a helyén való volt.

True story...

Kiknek ajánlom? Azoknak ajánlom, akik egyaránt szeretik a pornót és a romantikus könyveket, mert ez a regény valami furcsa és perverz keveréke a kettőnek. A dráma szerelmesei is kapnak egy korty örömöt a történet végén, de a szex leírások kedvelői sem távoznak üres kézzel. CoHo fanoknak persze kötelező olvasmány. A molyos értékelések alapján sokan zabálják a sztorit. Az olvasáshoz vizet és síkosítót ajánlok. Köszönöm a figyelmet, Ella voltam.

Ella Fisher

Colleen Hoover - Tarryn Fisher - Soha, de soha 3.

Colleen Hoover - Tarryn Fisher

Soha, de soha 3.

Fülszöveg

Tizedik ​Katherine csak azt akarta, hogy barátok legyenek.

Tudod, ki voltál valaha és ki akarsz lenni a jövőben?

Silas Nash és Charlize Wynwood kénytelen elmélyedni a múltban, hogy megoldják saját rejtélyeiket. Versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a szükséges válaszokat, mielőtt mindent elveszítenek.

Vajon vissza tudják szerezni, ami egyszer már az övék volt? Visszakaphatják-e a régi énjüket?

Véleményem

Sziasztok, Molyok! Itt a nyár, ami azt jelenti, hogy nemsokára könyvhét. Én már nagyon izgatott vagyok az új megjelenések miatt, amiből lesz idén is egy pár. Remélem, sokan eljöttök és hasonlóan hozzám egy kisbőröndnyi könyvvel tértek haza a Vörösmarty térről. No, de koncentráljunk a mai könyvünkre, ami nem más, mint Colleen Hoover és Tarryn Fisher közös szerzeménye: a Soha, de soha című novellasorozat harmadik, záró kötete. Aki szokott a moly.hu oldalon szörfölni, az kiszúrhatta már, milyen aggasztóan alacsony százalékon áll ez a könyv. 👀 Bevallom, én olvasás előtt nem szerettem volna értékeléseket nézni a harmadik részről, ezért igyekeztem elkerülni minden ilyen jellegű tartalmat. Ám így a végére érve sajnos egyet kell, hogy értsek a többiekkel. Azt a százalékot jogosan érdemelte ki a történet, ezt a lezáró részt szépen elbaltázták az írónők.🔪

Silas és Charlie (Forrás: http://phantomrin.tumblr.com/)

A történetünk pontosan onnan folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt – ezt már megszokhattuk, hiszen az első és a második rész között is így történt. Egy dolog változott most csupán, ezúttal Silas és Charlie közül csupán Charlie az, aki elvesztette az emlékezetét. Hoppá! Még több fordulat, izgalom és kérdés, ami az olvasót felkavarja. Nagyon tetszett ez a csavar, nem igazán számítottam ilyesmire. Ezután főszereplőink testvéreikkel karöltve a rejtély nyomába erednek, immár harmadjára. Elolvassák gondosan készített jegyzeteiket az eddigi eredményekről, és elindulnak, hogy végleg a végére érjenek ennek a szokatlan emlékezetkiesésnek. A novella elég rövid, csupán száz oldal körüli. Én arra számítottam, hogy az írónők oldalanként fogják ránk dobálni az információkat, amik szép lassan megmagyarázzák az eddigi történéseket, a nyomokat, a különös eseményeket. Egy megfejtést vártam, amolyan megoldó kulcsot, aminek a segítségével az előző két rész értelmet nyer. Sajnos, semmit nem kaptam ebből.

"A sors lelkünk mágneseként vonzza hozzánk azokat az embereket, helyeket és dolgokat, amelyekhez tartozunk."

Ez a befejezés, amit a két írónő elém tett. Hát… hogy is mondjam. Hogyha a trilógia keretein kívül kellene értékelnem, azt mondanám, hogy egész aranyos. Felébresztette bennem a kis tinédzser kislányt, aki türelmesen várja a lovagot, aki csakis az ő szívéért harcol, az ő kegyeit lesi. Cuki, működik, szórakoztató. No, de a Soha, de soha keretein belül nézve, ez egyszerűen nem illik ide. Olyan, mintha egy rossz puzzle darabot próbálnánk beilleszteni a képbe. Egyszerűen nem működik.  Hogyan jutott eszükbe, hogy egy ilyen szinte már krimi hangulatot idéző sorozatnak egy vattacukor édes, Disney befejezést adjanak? Komolyan? A szerelem és a szeretet mindent megold? Ennyi? Erre ment ki az egész? Édes... Istenem... Nagyot csalódtam a sorozatban, amit amúgy a kedvenceim között tartottam számon. Tényleg szomorú voltam és elégedetlen, mert mostanság Colleen Hoover írásaival kapcsolatban egyre több a kételyem. Nagy kedvencem volt ő. Kár érte…

Összességében azt mondanám, hogy ha már elkezdted a sorozatot, akkor fejezd be. Ne várj túl sokat tőle, és akkor lehet élvezni is fogod. Nekem egyértelműen az első rész volt a kedvencem, az tényleg valami egészes egyedit és szórakoztatót nyújtott. Köszönöm! Sok lehetőség volt az alapkoncepcióban, de Colleen és Tarryn úgy vélték, jobb, ha megmaradnak a szirupos YA regények kényelmes szintjén. Sajnálom, hogy nem tudtak elvarázsolni, annyira jó lehetett volna ez. 😒 Hüpp, hüpp. No mindegy! Jövő héten Könyvhét! Most megyek és előkészítem a bőröndöm! 😇

Ella Fisher

B. N. Toler - Lélekvesztők

B. N. Toler
Lélekvesztők

Fülszöveg

Hat ​évvel ezelőtt egy tragikus baleset megváltoztatta az életem. Örökre.

Charlotte a nevem, de általában Charnak hívnak. És van egy különleges képességem: tudok a holtakkal beszélni. Látom azokat a lelkeket, akik nem tudnak átkelni, mert valamilyen elvarratlan szál még itt tartja őket. Fáradhatatlanul segítettem nekik, de ennek az volt az ára, hogy feladtam a saját életem. Végül pénz, otthon és remény nélkül már csak egy megoldást találtam.

De abban a pillanatban, ahogy a halálba ugrottam volna, Ike McDermott megmentett. Ez a jóképű katona megmosolyogtat és felvidít mindenkit. Kedves és gyengéd. És nem él. Megállapodást kötöttünk. Segít nekem otthont és munkát találni, ha én is segítek neki. Az ő lezáratlan ügye az ikertestvére. George szétesett Ike halála óta, aki addig nem bír békében átkelni, amíg a bátyja élete egyenesbe nem kerül.

Amikor beleegyeztem az alkuba, fogalmam sem volt, hogy bele fogok szeretni mindkettejükbe. Márpedig azzal, ha megmentem George-ot, el kell engednem Ike-ot.

De hogyan mondhatnék le a szívem feléről?

Véleményem

Meggyőződésem volt, hogy ez a történet nagyon megérint majd, csak úgy, mint a legtöbb olvasót. Azt hittem, hogy ez egy elgondolkodtató, érzelmes és drámai regény, hiszen a molyos értékelések is ezt tükrözik, ahol máig is 93%-on áll a könyv értékelése. Bár, lehet, hogy nem sokáig, ugyanis erre a regényre két csillagnál többet, ha akarnék, se tudnék adni. Sajnos nagyon mellélőttem ezzel a választással, bár a borítót változatlanul gyönyörűnek tartom. Lássuk akkor, mit is tartogat és hol is siklott félre a Lélekvesztők című történet.  

Röviden és tömören a történet egy huszonéves lány, Charlotte köré épül, aki látja a holtakat. Vagyis azokat a lelkeket, akiket valamilyen elvarratlan szál köt még a földi léthez, vagyis egy úgynevezett köztes síkon ragadtak. Charlotte „képessége” száműzte őt otthonról, és már évek óta magányosan vándorol, miközben kósza lelkeknek segít elrendezni ügyeiket, hogy azok végre békében átkelhessenek a túlvilágra. Egy félresiklott este alkalmával találkozik Ike-kal, a jóképű, ámde halott katonával, akivel kölcsönösen segítenek egymásnak: Ike lakhatást és munkát szerez a lánynak, akinek cserébe segítenie kell Geroge-on, Ike ikertestvérén.

saját szerkesztés

Először is kezdjük a karakterisztikával, ami nálam sorsdöntő egy-egy regénynél. A főszereplők unalmas és idegesítően tipikus karakterek. Charlotte-ot megviselte az évek óta tartó magány, de azt kell mondanom, hogy nem tudtam sajnálni. Színtelen és jellemtelen karakternek tűnt a szememben, egy jelző sem jut eszembe, amivel körülírhatnám a személyiségét. Ettől függetlenül, természetesen, az ikerpár szinte azonnal beleszeret. Mit szeretnek ebben a lányban? Ja igen, megvan. A bombázó testét, a kerek fenekét és a formás melleit, amit a regény férfi tagjai minden alkalommal nyálcsorgatva figyelnek. De emberek! Többször le van írva, hogy alig eszik, alig iszik, szinte alig él szerencsétlen, de jó teste van? Nem tudom, az étkezési szokásaiból és az életviteléből kiindulva előttem inkább egy vézna lány képe jelenik meg.

És akkor nézzük az ikerpárt. Ike közvetlen, humoros és csibészes. Pont olyan, akire Charlotte-nak szüksége van, hogy kihúzza az érzelmi árokból. És persze jóképű, izmos, széles vállú. George már más tészta, ugyanis vele először meggyűlik a lány baja. Bizalmatlan és kissé komor, viszont szintén nagydarab, izmos és ettől fogva vonzó férfi. Na, és akkor még legalább két olyan férfi karaktert tudnék ide sorolni, akikre hasonló külső tulajdonságok igazak. Szóval itt átlag testalkatra, esetleg kevésbé figyelemfelkeltő külsőre ne számíts, kedves olvasó. Itt minden test tökéletes, nem probléma, hogy az egyik nem eszik, a másik halott vagy éppen a harmadik drogfüggő. Igen, George a drogokba és egyéb szenvedélyekbe menekül testvére halála után, ami a szüleinek fel sem tűnik. Bár minden héten együtt vacsoráznak és nagyon közel állnak egymáshoz. Nem, egyikük sem veszi észre a furcsa viselkedést, a szem alatti karikákat vagy az elvonási tünetek hatásait. Ezekkel mind csak az a baj, hogy az egész nem életszerű. Az író hiteltelennek tűnt a szememben, s ez által a karakterek is. Kidolgozatlanok, egysíkúak és felszínesek. 

Nem is beszélve arról, hogy ez a szerelmi háromszög mennyire beteges. Charlotte és Ike lelki társakként vannak bemutatva, viszont én nem láttam ezt a szoros kapcsot kettejük között. Inkább a testiség utáni vágy dominál. Ike minden alkalommal megbámulja Charlotte melleit, és mindent megadna azért, hogy újra az élők sorába kerüljön, hogy megérinthesse a lányt. És, hogy miért beteges? George és Charlotte nem egyszer igencsak intim helyzetbe kerülnek: veszekednek, verekednek, csókolóznak, meztelenül fürdőznek, és mindezt Ike végignézi. Őőő, ez mióta romantikus vagy drámai? Én békében vagyok a szerelmi háromszögekkel, de ezt végtelenül irritálónak találtam, és kényelmetlenül éreztem magam olvasás közben.

B. N. Toler - a Lélekvesztők írónője

A másik hatalmas problémám a regénnyel az, hogy a cselekmény túl egyszerű és kiszámítható, a fülszöveg pedig mindent elárul. Itt van Ike és George, az egyik halott a másik nem. Vajon ki mellett fog lehorgonyozni a lány? Mármint, ez még csak nem is kérdés, nem? Milyen más opció valósulhatott volna meg? Charlotte megöli magát és így szellemként boldogan „élhet” Ike-kal? Szóval ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy semmilyen meglepetést nem tartogatott ez a történet. Bonyodalomban és fordulatban sem dúskál a sztori, konkrétan az első öt oldalban már előre lehet sejteni, hogy Charlotte miféle bajba fog kerülni. s p o i l e r Charlotte éppen egy rászoruló lélek holttestéhez autózik, hogy meggyőződjön róla, valóban ott gyilkolták meg a lányt, aki azt szeretné, hogy a rendőrség nyomozásba kezdjen a gyilkosa ellen. Charlotte tehát az éjszaka közepén felkeresi a holttestet egy zseblámpával a kezében, amit azonban véletlen elejt. Nem találja, szóval elhajt, és névtelen bejelentést tesz a rendőrségnek. Egy az egyben magára terelte a gyanút. Aha, ügyes kislány. s p o i l e r Ezek alapján nekem az volt a benyomásom, hogy az írónő nem dolgozta ki alaposan a cselekményt, ami logikátlansághoz vezetett. (Nem értem, minek kellett a helyszínre mennie, elég lett volna megírnia a névtelen bejelentést.) Persze az is elképzelhető, hogy ez csak nekem volt feltűnő és csak az én szememet szúrta.

Nem tagadom, voltak a könyvben szép gondolatok, de legtöbbször inkább erőltetettnek éreztem a szöveget. Túl sok volt a lírai megfogalmazás, ami viszont nem érte el a várt hatást, legalább is nálam. Voltak oda nem illő megszólalások, amik életszerűtlenné tették a dialógusokat is. Szóval egy szó, mint száz: nem nyerte el a tetszésemet a Lélekvesztők, és nem is ajánlanám olvasásra, mert szerintem vajmi kevés eredetiség szorult a könyvbe. Persze lehetséges, hogy csak én nem fedeztem fel az értékét, nem tudom... Az viszont biztos, hogy szívesen fogadnám az egyetértő vagy éppen ellentétes véleményeket. Te mit gondolsz a regényről?