2016. december 20., kedd

Brittainy C. Cherry - Lebegés

Brittainy C. Cherry
Lebegés
Fülszöveg
Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém.
Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!

Véleményem

Képzeljünk el egy görög tragédiát, ami a megszokottól eltérően nem a végén nyírja ki a szereplőinek felét, hanem már rögtön az elején, hogy megmutathassa nekünk a hátramaradottak szenvedését, lelki fájdalmait. 😢 Ez a történet körülbelül ilyen gondolatok alapján születhetett, mert már rögtön az elején három személy is meghal, két különálló történeti síkon. Tristan elveszíti feleségét és kisfiát egy autóbaleset folytán, míg Elizabeth egyedül marad kislányával, Emmával, miután férjét el kényszerül temetni egy szerencsétlen baleset után. Szóval adott egy nagyon erőteljes gyász hangulat, ami rengeteg érzelmi monológgal igyekszik kiklopfolni a szívünket, hogy aztán kiszárítva a legkisebb darabákra törhesse. Ilyen ez a regény, mélyen fájdalmas, érzelmes, könnyekkel teli. Hogyha esetleg nem vagy kibékülve a „nyálas, érzelgős” történetekkel, akkor ez valószínűleg nem a te asztalod.

Tristan és Elizabeth egy véletlen folytán szomszédságba kerülnek, ez ad alapot későbbi kapcsolatuknak. Tristan a gyász révén kőkeménnyé válik, ott tiporja a környezetében lévő embereket, ahol éri. Kimondottan nyers a stílusa, és nem okoz neki problémát úgy beszélni fiatal hölgyekkel, mintha egy kocsmában lenne. Ez a mogorva alak bár rémisztő egy kicsit, igenis szórakoztató. Végre nem egy hősszerelmest kaptunk, aki a főszereplőnk minden pillantását lesi. Francokat! Travis pont annyira szeretné Elizabethet az életébe, mint egy gyomorfekélyt. Ám Lizzy felfedezni vél valami rokonszenvet a morgós favágó stílus mögött, ezért sem száll le róla mindaddig, amíg közelebb nem engedi a férfi őt az igazi valójához. Teljesen megértem Elizabeth érdeklődését és ragadós viselkedését, sőt tetszett is igazából, hogy nem sértettséggel reagál Tristan-re, hanem érdeklődéssel. Mindeddig a történetet imádtam is! Emma és Elizabeth kapcsolata aranyos, bár nem mondanám mintaanyának…


[Némi spoiler jelleg] A történet közepén főhőseink szexuális kalandozásba kezdenek, megpróbálják helyettesíteni egymás elvesztett szerelmeit. Segítenek egymásnak emlékezni – ahogyan ők ezt megfogalmazták. A szexuális leírások ebben a részben elég obszcénre sikerültek, főként a pornó színvonalán mozognak. Elég szókimondó, inkább lehangoló számomra, mintsem érzéki. Nem is beszélve arról, hogy Elizabeth azt érezteti a regény ezen részén, hogy számára fontosabb szexuális élete, mint a saját kislánya. Nem foglalkozik vele valami sokat, mintha csak egy önkiszolgáló tini lenne… Fura. Itt tehát megakadtam az olvasásban, nem akartam, hogy a fennmaradó kétszáz oldalt ilyenekkel kótyavetyélje el az Írónő… imádkoztam, hogy ennek hamar vége szakadjon és folytathassam a normális sztorit ott, ahol abbahagytam. Végül az Írónő átlendült ezen, és folytatta azt a szerethető történetet, amit már megszerettem az elején. Nem mondom, hogy céltalan volt ez a történeti egység, csupán kissé elhúzott és túlrészletezett szerintem. [Vége😃]

Miután főszereplőink összemelegedtek és Tristan közelebbi kapcsolatba került Emmával is, szép lassan elkezdtek egy családként funkcionálni. Itt a regény nem áll meg, szerencsére. Szó esik Lizzy és az anyukája közötti kapcsolatról, a barátnőjének (Faye) szerelmi/szexuális életéről is… És ha már itt tartunk, milyenek és kik a szereplőink? A szereplők igen változatosak, Elizabeth barátnője (Faye) komoly komplexusokkal küzd, ezért a mai tipikus „kis-ribanc” szerepben tetszeleg, ami kissé idegesítő. Másfelől többször is megmutatja, hogy képes normális nőként viselkedni. Így tehát részben mókás, de főként primitív. 🙈 Egy másik kardinális szereplő a történetben Tanner, aki nekem őszintén tetszett. Bár kissé sablonos a viselkedése, ő tartogatta a legtöbb meglepetést a történet során. Elizabeth anyukája körülbelül olyan tragikus sorsú, mint a lánya, ezért sorra falja a pasikat, ami valljuk be, nem a legjobb stratégia a búfeledésre. Szóval kijelenthetjük, hogy az összes szereplő elcseszett egy kicsit. Van aki nagyon…

Összességében ez a történet: szenvedélyes, izgalmas, mély, olvastatja magát, kissé sablonos, nyálas, viszont sokrétegű, több érdekes témával is foglalkozik. Nem ez lesz az év könyve számomra, de azért egy olvasást abszolút megért. 😇

Ella Fisher

2 megjegyzés:

  1. "Travis pont annyira szeretné Elizabethet az életébe, mint egy gyomorfekélyt." Ahahaha, ez nagyon jó hasonlat, bevezetem a szóhasználatomba. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, köszönöm szépen! :) Ez érzékeltette a leginkább a helyzetet azt hiszem... ha majd elolvasod te is ezt a könyvet, hasonló érzéseid lesznek. :D Nagyon funny ez a Travis. :'D

      Törlés