Jeff Wheeler - A királynő méregkeverője

Jeff Wheeler

A királynő méregkeverője

Fülszöveg Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember. Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével. Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.

Véleményem

Sziasztok, kedves ide látogatók! Az eheti értékelést egy frissen megjelent könyvről hoztam, aminek a címe nem más, mint A királynő méregkeverője – Jeff Wheeler tollából. Azt hiszem, senkit nem lepek meg, hogyha azt mondom, hogy ennek a könyvnek elsősorban a borítója ragadott meg. A kapu és a benne felsejlő élénk színek gyönyörű kompozíciót alkotnak, rejtélyességet és mágiát sejtetnek. A fantasztikus borítóterven túl kapunk egy izgalmasan csengő címet, ami egyszerre ígér királyokat, királynőket, merényletet és méregtant. Mindig is vonzódtam a méreg témaköre iránt, fogalmam sincs miért, ezért hamar eldöntöttem, hogy nekem ez a könyv feltétlen részét kell majd képeznie a gyűjteményemnek előbb vagy utóbb. Barátom jóvoltából szerencsére előbb. Hát lássuk, beváltotta-e a regény a külcsín adta ígéreteket, vagy sem...

Amikor először a kezembe fogtam a könyvet és belelapoztam, realizálódott bennem, hogy a szerző férfinemű – ami őszintén meglepett a feminin színvilágban pompázó borító után. Ez csak még inkább felkeltette az érdeklődésemet, mert én azok közé tartozok, akik nagyon szívesen olvasnak férfiaktól. Szóval a történet egy heves kezdőszituációval indít: főszereplőnk édesapja árulást követett el a király ellen, amikor a király parancsának ellenszegülve megtagadta a segítségnyújtást háború idején. A megtorlás nem marad el: az uralkodó hidegvérrel kivégzi a herceg egyik fiát és elvesz tőle egy másikat: Owen Kiskaddon, a nyolcéves gyermeket. A gyerek mit sem sejtve indul meg kíséretével Királyforrás felé, és később is csupán pletykákból és elkapott beszélgetésekből értesül arról, mekkora veszélyben forog élete a királyi udvarban. A fiúhoz többen is segítő szándékkal fordulnak, ám közülük is a királynő méregkeverője az, akinek igazán különleges szerepe van. Innentől kezdve a főszereplők célja a gyermek életének megmentése bármi áron – akár ármánykodás útján.

Ha őszinte szeretnék lenni, az olvasás utáni első gondolatom az volt, hogy ez a könyv igazán vegyes érzéseket keltett bennem. Egy részem nagyon kedvelte Owen-t, aki a palota köveit róva egyre több információt gyűjtött az udvarról, akiben erősen lobogott az élni akarás és a bátorság. Ám a másik énem egy kicsit szigorúbban tekintett a regényre, és hiteltelennek könyvelte el a főszereplőt, akinek nyolc éves kora ellenére túl nagy bizalmat szavaznak a felnőttek, és túlságosan komoly jellemmel rendelkezik. Tudom, hogy vannak koraérett, csendesebb fiatalok, szóval akár reális is lehetne Owen – de valahogy olvasás közben inkább tűnt tizenöt-hat évesnek, mint nyolcnak. De tényleg, te rá mernéd bízni életed legnagyobb titkait egy kisgyerekre? Komolyan? Szerintem nem igazán.

Owen-nel ellentétben Elisabeth Victoria Mortimer, a szintén nyolc éves lányka már sokkal fiatalosabb és üdébb karakter volt. A cserfes kislány fontos információkat oszt meg az olvasóval és boldogságot hoz, az amúgy kicsit rideg világba, ami Owen-t körülveszi. A királynő méregkeverője, Ankarette bár végig kedves személyiség, nekem mindvégig gyanús volt – lehet a méregkeverés tett engem bizonytalanná, de számítottam egy csavarra a karakterével kapcsolatban, viszont a megérzésem rossz volt. Bevallom, izgalmasabb karakterré tette volna a méregkeverőt számomra, ha egy kis gonoszkodást is kap tetteiben… ám így maradt egy egyszerű furfangos, de jólelkű tündér keresztanya, aki csupán a századik oldal környékén toppan be a sztoriba - na ez egy kicsit meglepett.

A fejezetek között egy kém, Dominic Mancini feljegyzéseit olvashattunk. Ezek a rövid irományok olyan adalékot adtak a történethez, ami egyrészt magyarázatot vagy éppen háttérinformációt adott a cselekményhez, másrészt erős történelmi hangulatot idézett. Valljuk be, ez egy történelmi eszköztárat mozgósító fantasy igazából, amiben több az intrika és a politika, mint a mágia. Persze léteznek mágikus hatalommal rendelkező emberek, tegyük hozzá igencsak elvétve, ám túl nagy befolyásuk nincs a cselekményre. Inkább díszletként lett elhelyezve a hókuszpókusz, csiribá Jeff Wheeler írásában. Az előtérbe helyezett politika, és történelmi leckék messze(bb) állnak a szívemtől. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy nem tudott maradéktalanul megnyerni magának az író. Kicsit Keserkék (Garabonc trilógia 3. része) érzetem volt olvasás közben, ha esetleg olvastátok azt a regényt...

Saját készítésű hangulatkép összeállítás

A kötet végén Jeff kiszól az olvasónak, amiben a történelem szeretetéről mesél, és arról, hogy a fikciónak, amit felépített egy valós XV. századbeli történet adott ihletet, karaktereit pedig történelmi személyekről mintázta. Na, bumm!

Összességében úgy gondolom egy hangulatos történet kerekedett ebből, ami rendelkezik izgalmasabb és unalmasabb részekkel egyaránt. Volt, hogy a fejemet fogtam az abszurd jeleneteken, és volt, hogy a karfát szorongatva faltam a sorokat. Szigorú énem lagymatagnak nevezné, kedves énem pedig ígéretesnek ezt a regényt. Ha szereted a történelmi regényeket és a fantasy-t, szerintem semmiképpen se hagyd ki ezt a könyvet, azonban ha már eddig sem állt közel a szívedhez a kardforgatás és a politika, lehet érdemesebb lenne más fantasy kötettel próbálkoznod. 

Ella Fisher