Sziasztok,
kedves Olvasók!
Megérkeztünk az Olvasd kedvenced kedvencét rovatunk következő számával, aminek áldozata nem más, mint: Vivien Holloway, aki a közismert Winie Langton steampunk sztorik édesanyja. A fiatal írőnő nevéhez fűződik Winie-n kívül még a Morrighan és a Végtelen horizont című sorozat is. Hát nézzük milyen könyvek állnak közel Vivien szívéhez!
Köszönjük Neked Vivien, hogy megosztottad velünk a személyes kedvenceidet! 💜
J. Goldenlane - Farkastestvér
Kamaszkorom óta az
egyik legnagyobb kedvencem. (Nem elhanyagolható a tény, hogy magyar írónő
követte el). Ha nagyon nincs kedvem a polcaimon sorakozó egyik olvasatlan
könyvhöz sem, általában ehhez nyúlok.
Christina Hunter
vérfarkas, de ez nem az a fajta „teliholdkor elvesztem az eszem és válogatás
nélkül gyilkolok mindenkit” típusú kór. Nagyon szeretem, hogy Chris
vérfarkasságának ténye egyszerűen annyira természetes, mint a levegővétel. A
történet pörgős, tele akcióval, és zseniális párbeszédekkel.
A stílus könnyed és
laza, a nyelvezet mégis gyönyörű és választékos. Engem minden alkalommal feldob
és kikapcsol, bármilyen hangulatban is legyek.
Anne McCaffrey - Sárkányröpte
Mindig azt szoktam
mondani, hogyha nagy leszek, egyszer szeretnék úgy írni, mint McCaffrey. A
Sárkányröpte eredetileg 1968-ban jelent meg, és szent meggyőződésem, hogyha ez
a könyv nincs, most nincs Eragon sem. McCaffrey írt először ilyen formán
sárkánylovasok és sárkányok kapcsolatáról, és sajnos a mai napig méltatlanul
elhanyagoltak a könyvei.
Pern bolygóját
évszázadok óta nem fenyegette a Rőtcsillagról aláhulló szál – mely egy spóraszerű
életforma, ami minden szerves dolgot elpusztít, ahová csak hullik. Annak idején
a szálak elleni védelmet a sárkányok, és azok foszfin lehelete jelentette, mely
a levegőben égette el a parazitákat. Azonban a sokszázados tétlenségben az
emberek elfeledkeztek a szálakról, a sárkányok pedig szép lassan elvesztették
jelentőségüket. A Rőtcsillag azonban újra feltűnik az égen, és csak néhányan
sejtik, mit is jelenthet mindez.
McCaffrey zseniális.
Komolyan. A leghétköznapibb eseményeket is olyan stílussal, olyan elképesztően
olvasmányosan képes megírni, hogy az ember úgy olvassa tátott szájjal, mint a
legpörgősebb harci jelenteket.
Az írónő sajnos már
nincs köztünk, de a maga idejében igazán egyedit és újat alkotott.
Laurell K. Hamilton - Bűnös vágyak
Elismerem, és nagyon
szeretem Hamilton munkásságát – egy bizonyos pontig, mert egy idő után nagyon
átesett a ló túlsó oldalára. De tény, hogy az Anita Blake könyvek az első tíz
kötetig profin felépítettek, és remek világgal rendelkeznek.
Hamiltonnak nagyon nagy
erőssége a világfelépítés, ami kötetről kötetre csak tágul és gyarapszik.
Ahogyan a felbukkanó lények száma is, de ez nem egy túlzsúfolt paletta, ahol
ész nélkül bedobálnak mindenféle természetfeletti dolgot, hátha attól
izgalmasabb lesz a történet. Ebben a világban mindennek és mindenkinek helye
van, ráadásul minden újabb lényhez újabb érdekes mitológia is tartozik.
Az első részben a helyi
fővámpír felbérli Anitát, hogy nyomozzon ki néhány brutális vámpírgyilkosságot,
ám ez egyáltalán nem olyan egyszerű, ha az ember lányát folyamatosan meg
akarják ölni.
Sajnos Hamilton is
beleesett abba a hibába, hogy képtelen elengedni Anita karakterét – van már egy
biztos rajongótábor, akik mindenképp megveszik a könyveit (teljesen mindegy
miről szólnak, illetőleg nem szólnak), ezt a biztonságot pedig nyilván nehéz
feladni. Pedig huszoniksz rész után talán nem ártana elgondolkozni rajta.
Patrick Rothfuss - A Szél neve
Tudjátok, milyen,
amikor egy könyvnek atmoszférája van? Na, ilyen! A hangnem, az elbeszélés
módja, a tempó egyszerűen beszippantja az olvasót.
A történet nem siet
sehová, ráérős tempóban halad, ahogyan Kvothe is a maga útján, de ettől a
történet egyáltalán nem lesz lassú, vagy vontatott. És mindezt a hangulatnak
köszönheti. A főszereplő – és ezzel együtt Rothfuss – igazi mesélő, a szó
legjobb értelmében. Olyan ez, mint mikor ősszel bekuckózol a meleg takaró alá
egy bögre teával, és az élet egy pillanatra tökéletes.
Az első könyv Kvothe
gyerekkorát, tanulóéveit, végül a mágusegyetemre való bekerülését követi végig
egy varázslattal és titkokkal átszőtt világban.
Ez egy trilógia,
egyébként, aminek a harmadik részére már soook-soook éve várunk, ugyanis
Rothfuss még mindig nem volt képes megszülni. Szóval ez egy elképesztően
zseniális könyv, de csak az kezdjen bele, aki a második rész után képes várni.
Olyasmi ez, mint a Martintól kibekkelni a hatodik Trónok harca részt…
Mark Lawrence - Tövisek hercege
Kicsit agyaltam, melyik
könyvnek szorítsak még helyet a listán, de mivel a csodás világkidolgozást
Hamiltonnál már méltattam, Karen Marie Moninggal nem okoznék nagy meglepetést,
így inkább a szokatlan főhős felé billent a mérleg nyelve.
Lawrence egy igazán
tökös író! És nem csak azért mert pasi, hanem amúgy is. Jorg nem egy kedves
szereplő. Nem egy hősies karakter, aki a zsarnoki hatalom ellen küzd az
igazáért. Nem, Jorg maga a zsarnok – jó, még csak zsarnok palánta, de igazán
jól csinálja. Gátlástalan, érzéketlen, és hatalomra vágyik.
Nagyon különleges egy
ilyen szereplő fejében lenni, mert az emberek általában a jófiúkról szeretnek
olvasni – az írók épp ezért a jófiúk szemszögéből írnak. De Lawrence beintett a
rendszernek. Ahogyan Jorg is folyamat jelleggel beint mindenkinek, és
tűzön-vízen, véren-halálon át keresztülviszi az akaratát.
Az egész Széthullott
Birodalom sorozat (trilógia egyébként, nálunk már mindhárom rész megjelent,
úgyhogy ez senkit se tarthat vissza) fantasztikus, épp azért mert egy olyan
szereplő fejében utazzuk végig, aki nem illik a sémába. Aki nem jó, és nem
önzetlen. Aki éppen olyan, amilyenek legbelül talán kicsit mindannyian vagyunk,
de még magunknak is szégyelljük beismerni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése