2017. november 17., péntek

Olvasd kedvenced kedvencét - Zakály Viktória #6

Sziasztok Kedves Olvasók! 

Az Olvasd kedvenced kedvencét rovatunk újabb jelölttel bővül, nem mással, mint Zakály Vikivel. Blogunk már egy hete Zakály Viki lázban ég, hiszen az eddig megjelent négy könyvét céloztuk meg. Hamarosan jön a Hanna örök és az idén novemberben megjelent Egyszercsak értékelése, de addig is lássuk az írónő top 5 kedvenc olvasmányát.
Köszönjük Viki, hogy elfogadtad a felkérésünket és írtál nekünk kedvenceidről!

Zakály Viki
 top 5 könyves listája
...................................................

Vladimir Nabokov - Lolita
Mi más is lehetne az első? Örökérvényű mestermű: minden szava átgondolt és helyénvaló, nincs ömlengés, se hiányérzet. Pont elég. Ha a regények dalok lennének, akkor itt minden rím, minden dallam mértani pontossággal illeszkedne a másikhoz, ezt tanulnák legelőször énekelni az első osztályosok. 
Imádom az elsőtől az utolsó szóig. Annyira, hogy ebből írtam az egyik szakdolgozatomat. Először 12-13 évesen olvastam, amennyi Lo a regény elején. Aztán a főiskolán olvastam újra, ekkor már az értékeit is tudtam figyelni, nem csak a történetet. Ugyanis nem arról szól a regény, hogy a középkorú, simulékony tanárember Humbert Humbert beleszeret egy kamaszlányba, akinek elveszi az anyját, majd annak halála után a lány egyetlen rokonává avanzsálva magát, kisajátítja a gyermeket. Ez nem egy pedofil történet. Itt Lolita a csábító, a megrontó, ami a regény legabszurdabb momentuma, no meg az, hogy az áldozat, aki végül is belerokkan ebbe az egészbe, a felnőtt Humbert, aki a már gyermekségből régóta kinőtt lányt ugyanúgy, ha nem jobban szereti, mint egykor. A végkimenetel nem lehet kétséges, a happy end ezúttal ki van zárva.

Szabó Magda - Az őz 
Ez a regény fejbe vág. Napok kellenek, amíg magadhoz térsz. Egy olyan nehéz sorsú, gyerekként is felnőtt nő fejébe kerülünk bele egy pillanat leforgása alatt, ahonnan nehéz lesz szabadulni. Annyira mélyről szólnak a szavai, hogy hirtelen elveszíti az ember a világgal a kapcsolatot és a könyvben kezd élni. Érzi a kidörzsölődött bőrt a kezén, az éhséget, az állandó felelősségvállalást a szüleiért és persze az irigységet is a címszereplő őzért, ami valójában egy gyönyörű hasonlat a szerelemre. A felnőtt nő ugyanis ekkor már nem az azóta elpusztult jobb sorsra érdemes állatra, hanem egy férfire lesz irigy, akit el is szakít a feleségétől. Aki amúgy az őz egykori gazdája.
Mégsem erről szól ez a regény, hanem a szeretetlenségről: amikor képtelen vagy szeretni és képtelen vagy arra is, hogy szerethető legyél. Encsy Eszter története megrázó, mégis azt tudom mondani, hogy kihagyhatatlan olvasmány, Szabó Magda mestere a szavaknak és a hangulatteremtésnek, a lélekrajzai pedig annyira jellegzetesek és egyediek, hogy aki egyszer beleszeret az írásaiba, az utána nem fog tudni leállni soha az olvasással. 

Szabó Magda - Freskó
Az egyik első regénye, de ez egyáltalán nem válik hátrányára, sőt, számomra az egyik legsikerültebb, legszabómagdásabb regény. Sok hang szólal meg benne, szinte valamennyi szereplő, de nem zavaró a sok nézőpont, sőt, ügyesen váltogatja az írónő és mindegyik hang egyedi, jellegzetes. Az eltemetett vidék és a még mélyebbre temetett családi titkok minden regényében megjelennek valahogyan, itt azonban a regény gerincét ez alkotja: Annuskának menekülnie kellett a családjától a fővárosba, de anyja temetésére néhány év után újra hazalátogat és ez minden családtagjából másféle érzéseket hoz elő. A temetés/halál ebben az esetben nemcsak egy élet lezárása, hanem a régi konfliktusoké és titkoké is. Mindenki akar valamit vagy valakit és mindenki egészen máshogy viszonyul Annuskához (és persze a megboldogulthoz is), mint ahogy az olvasó sejtené, ráadásul lassan bontakoznak azok a szálak, amik finom hajszálerekként szövik körbe a történetet. Minden mondatnak jelentőségteljes üzenete van, úgyhogy csak lassan, többször megállva érdemes nekiállni olvasni, mert olyan, mint a jó bor: lassan, cseppenként kell kortyolni, hogy minél tovább tartson.

Szerb Antal - Utas és holdvilág
Főiskolán olvastam ezt is először, de nem kötelező olvasmány volt, hanem egy ismerősöm adta kölcsön (ezúton is köszönöm neki) és azonnal tudtam, az első néhány oldal után, hogy ez az utazás nem lesz egyszeri Szerb Antallal.
A történet, miszerint egy férfi a nászútján otthagyja a friss feleségét a vonaton és elindul megkeresni a gyerekkori barátját látszólag, valójában azonban önmagát, annyira mélyen belém égett, hogy az esküvőnk tervezésekor kereken kijelentettem, hogy Olaszországba nem vagyok hajlandó menni mézes hetekre. Babona, kérem szépen. Szóval Mihály beutazza Olaszországot és válaszokat akar, főként a barátja, Ulpius Tamás halálával kapcsolatban, de valójában az érdekli, ki ő és miért akar meghalni, mint Tamás vagy éppen miért akar élni, mint Éva. Mert ez a két véglet, közte nincs semmi. Az összes többi szál a regényben mellékszál, elterelés, valójában a gyerekkori Mihályt keresi magában, aki meghalni indult, de egy barátra lelt, majd egy fiatalkori szerelemre, Évára. Megváltoztatta az életét, amit az Ulpius házban látott/átélt és ennek hiányában már képtelen újra létezni, ugyanott tart, ahol akkor gyerekként: meg akar halni. De nem tudja, mi a halál és mi az élet, vagy mi a különbség a kettő között. Nem Olaszországot utazzuk végig a regényben, ezt mondanom sem kell talán. Annál sokkal mélyebbre megyünk.

 George Orwell - Állatfarm
Viszonylag későn találkoztam ezzel a rövidnek és első belelapozásra egyszerűnek tűnő kis történettel. Ahogy haladtam vele, egyre jobban a történet sűrűjébe, jöttem rá, hogy ezzel a könyvvel nekem most kellett találkoznom, amikor már igazán értem a mondanivalóját és nem csak a tudatom legfelső rétegét karcolja meg, hanem egészen mélyen vési bele magát. Bár ki tudja, talán tíz, húsz év múlva újraolvasva egészen más olvasata lesz majd ismét.
Írói szemmel is döbbenetesen jól felépített, egyszerű szavakkal, de hatásos tartalommal dolgozó kis történet ez, ami úgy tanít, hogy nem lesz didaktikus, se nagymondó, se unalmas. Olyan szépen viszi el a figyelmünket az állatokkal az emberekről, hogy a végén, az utolsó mondatoknál jövünk csak rá újra, hogy itt soha nem volt szó a hagyományos értelemben vett állatokról, hanem csak az állatisodó emberekről. Zseniális, ráadásul rövid, mint egy haiku, de úgy üt, mint egy egyperces.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése