Zakály Viki
Egyszercsak
Fülszöveg
Miután
az ambiciózus újságíró-gyakornok, Hollád Liza megírta cikkét a rejtélyes
Gábrielről, úgy tűnt, magában is sikerül lezárnia az Erik-történetet, és
exkollégája, Barni mellett végre megtalálja a boldogságot. A látszólagos
nyugalom azonban nem tart sokáig; az arrogáns új főszerkesztő, Meyer Maya
oldalán az elfelejteni vágyott férfi is visszasétál az életébe. A baj csőstül
jön, és Liza egyedül legjobb barátjára, Zsófira és határtalan képzelőerejére
számíthat. Barni gyakorlatilag elérhetetlenné válik a számára, és egyre
világosabb, hogy nem csak a fizikai távolság miatt. Ebben a helyzetben nem
csoda, hogy Liza nem tud ellenállni a jóképű ismeretlen, Szabolcs
közeledésének, aki sokáig rejtegeti valódi énjét a lány előtt. Mindeközben egy
másik titokra is fény derül: Erik felfedi Gábriellé válásának történetét.
Zakály Viki Egyszeregyének folytatásában Liza bonyolult érzelmei mellett készülő kéziratával is megküzd. Vajon kusza szerelmi életében és írói válságában is ugyanaz a személy jelenti a megoldást?
Zakály Viki Egyszeregyének folytatásában Liza bonyolult érzelmei mellett készülő kéziratával is megküzd. Vajon kusza szerelmi életében és írói válságában is ugyanaz a személy jelenti a megoldást?
Ha
senki sem bujkál tovább, minden a helyére kerül. Zakály Viki, a nagy sikerű
Szívritmuszavar és Hanna örök fiatal írónője, legújabb regényében egy izgalmas
városi legenda nyomába ered: vajon tényleg megválthatja az életedet valaki,
akivel csak egyetlenegyszer találkozol? És lehet belőle örök szerelem?
Véleményem
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az idei év legjobban várt regénye volt számomra az Egyszercsak. Már tűkön ültem, hogy a kezemben foghassam az új Zakály Viki könyvet! Nos, nekem fáj a legjobban kimondani, de ekkorát még nem csalódtam könyvben, mint a Gábriel-duológia befejező részében. Előre is elnézést kérek, ha csapongó lesz az írásom, de olyan dühöt és szomorúságot érzek, hogy az koherens módon leírhatatlan. Még most szólok, hogy ha nem bírod a tömény kritikát, akkor ne olvasd el ezt az értékelést. Előre is elnézést kérek az írónőtől, akinek ugyan a munkássága még mindig közel áll a szívemhez, ezzel a regénnyel most csalódást okozott. Ez persze csak az én szubjektív véleményem, senkit sem szeretnék megsérteni vele.
Most pedig lássuk, hogy kerültem mennyből a pokolba, azaz hogy vált kedvencből nagy csalódás.
Ha össze kéne foglalnom a regény tartalmát, nos, nem tudom, mit emelnék ki a történetből, mert a cselekmény totál lenullázódott. Kezdjük azzal, hogy míg az Egyszeregy első harmada ugyan lassú, de tartalmas, addig ez az Egyszercsakról egyáltalán nem mondható el. Eltelt száz oldal úgy, hogy semmi érdemleges nem történt. Szégyelltem beismerni, de untam magam olvasás közben. Elmondom mivel találkozunk az első száz oldalban: Liza szenved, mert hiányzik neki Gábriel és Barni is. A karrierje sem éli virágkorát, mert a szörnyeteg főnöke, Maya megkeseríti az életét. És akkor még ott van a zsémbes szomszéd idegesítő kutyája is, aki állandóan beszökik a lány lakásába. Tulajdonképpen Liza csak vegetál, mert konkrétan semmi nem történik vele. Vagy éppen felkel vagy éppen hazaérkezik a munkából. Fejezetről fejezetre össz-vissz ennyi történik. Engedjétek meg, hogy illusztráljam a fentebb leírtakat:
7. fejezet: „Hangos kaparászásra ébredek fel reggel.”
De ez a lapos kezdés lett volna a
legkisebb baj akkor, ha a karakterek nem váltak volna antipatikussá a szememben.
Liza karaktere üressé vált, elveszett belőle az az életerő, az a báj és az a
szerethetőség, amit vele kapcsolatban tapasztaltam az első könyvben. A
szenvedése valamilyen szinten érthető, hiszen Gábriellel megszakadt minden
kapcsolat, Barni külföldre költözött, ő maga eljött a szüleitől, a mindennapok meg
keservessé váltak. De, ami ez után jön, arra nincs kifogás. Igyekszem
visszafogni a spoilereket, próbálok általánosságban fogalmazni, de ezt muszáj
kiadnom magamból, mert ha bennem marad, kárt tesz, az biztos.
Részben SPOILER következik. Képzeljünk el egy olyan lányt, akinek egy bottal járó, sánta, szakállas, zsémbes férfi a szomszédja, aki nap, mint nap kötekedik és veszekszik a lánnyal. A lány totál meglepődik, mikor az elviselhetetlen férfi vacsorázni hívja. Persze, egyből nemet mond, hiszen utálatos, na meg egy „torzonborz előemberrel” ki akarna mutatkozni?! Másnap a lépcsőházban, míg a lány a postaládával bajlódik, megjelenik egy jól öltözött, jóképű férfi, akitől persze egyből pillangók repdesnek a gyomrában és azonnal irul-pirul a látványtól. Aztán leesik az álla, mikor az ismeretlen pasasról kiderül, hogy ő a szomszéd, csak kikupálódva és álompasi kiadásban. Mi mást is tehetne a mi drágalátos leányzónk, mint, hogy igent mondjon a békából herceggé változott úriember meghívására. Természetesen már el is felejtette az undok beszólásokat, hiszen irtó jól néz ki, és persze, hogy most már jobban meg akarja ismerni. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen ellenszenvet váltott ki belőlem, mikor egy randevú kellős közepén a női mosdóban egy másik férfi férfiasságát (vajon kiét) élvezte ez az érzékeny és romantikus lelkű leányka. SPOILER vége
Mindezek után nekem, olvasónak szimpatizálnom kellene egy ilyen női karakterrel. Nem, sajnálom, de nem megy. Nálam ez kiverte a biztosítékot. Komolyan mondom, nem ismertem rá a karakterre. Nekem fáj ez a legjobban, de nem tudok szépíteni a véleményemen. Ennyi elég volt, hogy meggyűlöljem Liza karakterét. Sajnálom.
Próbálok mentséget találni a lány számára, de
nem megy. Szerelemként van emlegetve a Gábrielhez fűződő vonzalma, ami már az
Egyszeregyben is így volt, viszont ott annyival életszerűbb volt. Elhittem,
hogy az a pár nap ilyen heves érzéseket váltott ki a lányból. Bíztam benne, hogy
ebben a kötetben elmélyül kettejük kapcsolata, de nem. A testi vágy és vonzalom
nem szerelem, legalább is az én elképzelésem szerint. Inkább fellángolásnak
nevezném. Itt viszont el kellett volna hinnem, hogy a szex és a külső
adottságok részletes leírása mély és valós érzelmekről adnak tanúbizonyságot. Gábriel és Liza nem ismerik egymást, az egymás
iránt érzett bizsergésen túl.
Na, de miért mondom,
hogy nem ismerik egymást, hiszen több fejezetrész is Gábrielről szól. Igen, valóban bepillantást
nyerünk a fiú múltjába. Kiderül, hogy miért lett olyan, amilyen, és miért
választotta ezt az életstílust. Viszont semmi új vagy megdöbbentő nem derül ki.
Már az első részben megtudhatjuk, hogy ez az egész egy szerelmi csalódás
végterméke. Bosszúból és szimplán kényszerességből folytat ilyen
életvitelt. Lényegében csak körítést kapunk a mellé,
amit már igazából eddig is tudtunk. Nem éreztem nagy volumenű leleplezésnek ezt
az egész múltbéli feltárást. Nem lepett meg, nem nyűgözött le. Talán csak én vártam
többet ennél, és megint csak én vagyok a rossz…
Nem tudom, meddig fokozható még a haragom az Egyszercsak iránt, de sajnos van még mit mondanom. Vannak fordulatok a regényben, ez tény. Az, hogy ezekkel a fordulatokkal mennyire bánt jól az író, az már kérdéses a számomra. Kiderül erről a bizonyos szomszédról valami, ami csak még inkább meggyőzi Lizát arról, hogy bizony neki e mellett a férfi mellett kell új életet kezdenie. (Az, hogy e miatt lesz oda-vissza a pasiért, megint csak ellenszenvet vált ki belőlem, sebaj). Azonban a lánynak csalódnia kell, mert kiderül, hogy Szabolcs mégsem olyan úriember, amilyennek először tűnt. Számomra hiteltelen volt a férfi cselekedete és indoka. Aztán ott van a főnökasszony, aki minden eszközt bevetett, hogy keresztbe tegyen Lizának. Maya és Szabolcs szála akképp van elvarrva a regényben, hogy rossz fényt vet rájuk az író. Én nem hiszek a kizárólag jó-rossz karakterrajzolásban, úgyhogy nekem ez a konklúzió nem igazán nyerte el a tetszésemet. Maya egyértelműen gonosznak lett beállítva, esélyt sem adva annak, hogy esetleg megérhessük az ő motivációját. Hova tűntek azok az árnyalt és izgalmas karakterek, akik az első kötetben szerepeltek? De még ez sem idegesített volna ennyire. Minden szál összeért, mindenki összejött azzal, akivel össze kellett jönnie. Miért is ne? Hiszen mennyire életszerű, hogy <SPOILER például Barni megismerkedik EGY lánnyal (mert nyilván pont azzal a lánnyal kellett összehozni őt), és hirtelen elmúlnak a Liza iránt táplált érzései. SPOILER>
És ez az utolsó gondolat már csak olaj a tűzre. Újra előkerül Alíz neve, folyamatosan ott lebeg a történetben, de míg az első kötetben egy igazán megdöbbentő csavarhoz fűződik ez a név, addig itt inkább csak egy gyenge megtévesztés. Átverve Lizát és az olvasót is. Jó eszköz lehetett volna egy nagy fordulathoz, de mindössze annyit sikerült eléri vele, hogy Liza felmondjon a szerkesztőségnél, amit már amúgy is rég meg kellett volna tennie ennyi szívatás után. Szóval, nem volt nagy horderejű ez a leleplezés sem.
Fáj a szívem ezért a történetért, mert úgy érzem, nem lett kellően átgondolva és kidolgozva. Az első kötet még mindig az egyik kedvenc könyvem, viszont a befejezés számomra nem nyújtott jó élményt. Szomorú vagyok, mert egy nagyon jó alapot kovácsolt az írónő az Egyszeregyben, de ezt sajnos nem sikerült tovább építenie az Egyszercsakban. Felemás érzéssel gondolok vissza a Gábriel-duológiára, de ez csak én vagyok, az én véleményem. Ettől függetlenül Zakály Viki még mindig az egyik kedvenc magyar íróm marad.
Véleményem
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az idei év legjobban várt regénye volt számomra az Egyszercsak. Már tűkön ültem, hogy a kezemben foghassam az új Zakály Viki könyvet! Nos, nekem fáj a legjobban kimondani, de ekkorát még nem csalódtam könyvben, mint a Gábriel-duológia befejező részében. Előre is elnézést kérek, ha csapongó lesz az írásom, de olyan dühöt és szomorúságot érzek, hogy az koherens módon leírhatatlan. Még most szólok, hogy ha nem bírod a tömény kritikát, akkor ne olvasd el ezt az értékelést. Előre is elnézést kérek az írónőtől, akinek ugyan a munkássága még mindig közel áll a szívemhez, ezzel a regénnyel most csalódást okozott. Ez persze csak az én szubjektív véleményem, senkit sem szeretnék megsérteni vele.
Most pedig lássuk, hogy kerültem mennyből a pokolba, azaz hogy vált kedvencből nagy csalódás.
Ha össze kéne foglalnom a regény tartalmát, nos, nem tudom, mit emelnék ki a történetből, mert a cselekmény totál lenullázódott. Kezdjük azzal, hogy míg az Egyszeregy első harmada ugyan lassú, de tartalmas, addig ez az Egyszercsakról egyáltalán nem mondható el. Eltelt száz oldal úgy, hogy semmi érdemleges nem történt. Szégyelltem beismerni, de untam magam olvasás közben. Elmondom mivel találkozunk az első száz oldalban: Liza szenved, mert hiányzik neki Gábriel és Barni is. A karrierje sem éli virágkorát, mert a szörnyeteg főnöke, Maya megkeseríti az életét. És akkor még ott van a zsémbes szomszéd idegesítő kutyája is, aki állandóan beszökik a lány lakásába. Tulajdonképpen Liza csak vegetál, mert konkrétan semmi nem történik vele. Vagy éppen felkel vagy éppen hazaérkezik a munkából. Fejezetről fejezetre össz-vissz ennyi történik. Engedjétek meg, hogy illusztráljam a fentebb leírtakat:
7. fejezet: „Hangos kaparászásra ébredek fel reggel.”
8. fejezet: „Ha már ilyen korán
keltem…”
9. fejezet: „Alig várom, hogy leteljen a
munkaidőm...”
10. fejezet: „Csuromvizesen és
holtfáradtan érek haza.”
11. fejezet: „Másnap reggel mondhatnám,
hogy újult erővel és frissen ébredek, készen az új nap kihívásaira, de kár lenne áltatnom magam.”
12. fejezet: „A szerkesztőségben korán
kezdek…”
13. fejezet: „Szerencsére ez a nap is
véget ér egyszer…”
Nem feltétlenül van ezzel baj, csak más esemény híján újra és újra ugyanarról olvasni száz oldalon keresztül, engem már nagyon idegesített. Nem biztos, hogy ez másnak is ilyen zavaró lenne, én személy szerint viszont többre számítottam, azok után, hogy az első kötet mennyire mozgalmas és izgalmas volt.
Nem feltétlenül van ezzel baj, csak más esemény híján újra és újra ugyanarról olvasni száz oldalon keresztül, engem már nagyon idegesített. Nem biztos, hogy ez másnak is ilyen zavaró lenne, én személy szerint viszont többre számítottam, azok után, hogy az első kötet mennyire mozgalmas és izgalmas volt.
 |
| saját szerkesztés |
Részben SPOILER következik. Képzeljünk el egy olyan lányt, akinek egy bottal járó, sánta, szakállas, zsémbes férfi a szomszédja, aki nap, mint nap kötekedik és veszekszik a lánnyal. A lány totál meglepődik, mikor az elviselhetetlen férfi vacsorázni hívja. Persze, egyből nemet mond, hiszen utálatos, na meg egy „torzonborz előemberrel” ki akarna mutatkozni?! Másnap a lépcsőházban, míg a lány a postaládával bajlódik, megjelenik egy jól öltözött, jóképű férfi, akitől persze egyből pillangók repdesnek a gyomrában és azonnal irul-pirul a látványtól. Aztán leesik az álla, mikor az ismeretlen pasasról kiderül, hogy ő a szomszéd, csak kikupálódva és álompasi kiadásban. Mi mást is tehetne a mi drágalátos leányzónk, mint, hogy igent mondjon a békából herceggé változott úriember meghívására. Természetesen már el is felejtette az undok beszólásokat, hiszen irtó jól néz ki, és persze, hogy most már jobban meg akarja ismerni. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen ellenszenvet váltott ki belőlem, mikor egy randevú kellős közepén a női mosdóban egy másik férfi férfiasságát (vajon kiét) élvezte ez az érzékeny és romantikus lelkű leányka. SPOILER vége
Mindezek után nekem, olvasónak szimpatizálnom kellene egy ilyen női karakterrel. Nem, sajnálom, de nem megy. Nálam ez kiverte a biztosítékot. Komolyan mondom, nem ismertem rá a karakterre. Nekem fáj ez a legjobban, de nem tudok szépíteni a véleményemen. Ennyi elég volt, hogy meggyűlöljem Liza karakterét. Sajnálom.
Nem tudom, meddig fokozható még a haragom az Egyszercsak iránt, de sajnos van még mit mondanom. Vannak fordulatok a regényben, ez tény. Az, hogy ezekkel a fordulatokkal mennyire bánt jól az író, az már kérdéses a számomra. Kiderül erről a bizonyos szomszédról valami, ami csak még inkább meggyőzi Lizát arról, hogy bizony neki e mellett a férfi mellett kell új életet kezdenie. (Az, hogy e miatt lesz oda-vissza a pasiért, megint csak ellenszenvet vált ki belőlem, sebaj). Azonban a lánynak csalódnia kell, mert kiderül, hogy Szabolcs mégsem olyan úriember, amilyennek először tűnt. Számomra hiteltelen volt a férfi cselekedete és indoka. Aztán ott van a főnökasszony, aki minden eszközt bevetett, hogy keresztbe tegyen Lizának. Maya és Szabolcs szála akképp van elvarrva a regényben, hogy rossz fényt vet rájuk az író. Én nem hiszek a kizárólag jó-rossz karakterrajzolásban, úgyhogy nekem ez a konklúzió nem igazán nyerte el a tetszésemet. Maya egyértelműen gonosznak lett beállítva, esélyt sem adva annak, hogy esetleg megérhessük az ő motivációját. Hova tűntek azok az árnyalt és izgalmas karakterek, akik az első kötetben szerepeltek? De még ez sem idegesített volna ennyire. Minden szál összeért, mindenki összejött azzal, akivel össze kellett jönnie. Miért is ne? Hiszen mennyire életszerű, hogy <SPOILER például Barni megismerkedik EGY lánnyal (mert nyilván pont azzal a lánnyal kellett összehozni őt), és hirtelen elmúlnak a Liza iránt táplált érzései. SPOILER>
És ez az utolsó gondolat már csak olaj a tűzre. Újra előkerül Alíz neve, folyamatosan ott lebeg a történetben, de míg az első kötetben egy igazán megdöbbentő csavarhoz fűződik ez a név, addig itt inkább csak egy gyenge megtévesztés. Átverve Lizát és az olvasót is. Jó eszköz lehetett volna egy nagy fordulathoz, de mindössze annyit sikerült eléri vele, hogy Liza felmondjon a szerkesztőségnél, amit már amúgy is rég meg kellett volna tennie ennyi szívatás után. Szóval, nem volt nagy horderejű ez a leleplezés sem.
Fáj a szívem ezért a történetért, mert úgy érzem, nem lett kellően átgondolva és kidolgozva. Az első kötet még mindig az egyik kedvenc könyvem, viszont a befejezés számomra nem nyújtott jó élményt. Szomorú vagyok, mert egy nagyon jó alapot kovácsolt az írónő az Egyszeregyben, de ezt sajnos nem sikerült tovább építenie az Egyszercsakban. Felemás érzéssel gondolok vissza a Gábriel-duológiára, de ez csak én vagyok, az én véleményem. Ettől függetlenül Zakály Viki még mindig az egyik kedvenc magyar íróm marad.
Steph Pfeiffer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése