Zakály Viktória - Hanna örök

Zakály Viktória

Hanna örök

Fülszöveg

Ami köztünk van, soha nem múlik el.

Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.

 Utóirat: visszatérek Csöngére.

Véleményem

Sziasztok, kedves Olvasók! Meghoztam a ZakályViki hetünk negyedik áldozatát, a Szívritmuszavar duológia második részét, ami a Hanna örök címre hallgat. Az első kötetről nem igazán tudtam eldönteni, hogy szerettem-e vagy sem. Mégis nagy kíváncsisággal fogtam a kezembe a Hanna örököt, mert érdekelt névtelen főszereplőink jövője, miután az írónő egy bizonytalan zárással búcsúzott az előző regényben. Az értékelések alapján egy jobb történetre számíthattam, mégis féltem egy kicsit, hogy képes lesz-e Zakály Viktória ebből az alapból egy izgalmas folytatást faragni nekünk. Nos, hát… Nézzük mi kerekedett a beteljesületlen szerelemből, amitől Hanna sosem válhat meg igazán.

A történet mondhatni onnan folytatódik, ahol véget ért az első részben. A szerelmesek egy pillanatra újra megízlelhetik az együttlétet, aminek hamar vége szakad ismeretlen okokból kifolyólag. Ezután karaktereink újra magányba zuhannak, viszont ezúttal felettébb másként kezelik, mint előtte bármikor. Hanna új ismeretségeket köt és nyitottabb lesz a világra. A nőnek olyan helyzetekkel kell megbirkóznia, amikkel szerintem legvadabb álmaiban sem gondolt volna. Szóval egyértelműen kijelenthetjük, hogy a Hanna örök túlmutat a szerelmes légyottokon és vallomásokon, és egy magasabb szintre lép. Ennek köszönhetően kevésbé intim, mint az első rész, ami egy jó pont a regénynek.

Az írónő: Zakály Viktória

A Hanna örök egy sokkal komplexebb történet, mint a Szívritmuszavar. Hála az égnek! Zakály Viktória éppen azt a fejlődést mutatta, amiben reménykedtem. A második részben szerepet kap a család, a halál, a születés, a megbocsátás témaköre egyaránt, amitől fajsúlyosabb üzenetet hordoz az egész duológia. Visszagondolva a teljes egészre, hogy min mentek keresztül szereplőink, eltörik a szívem. Miért nem szerették egymást minden pillanatban, amikor lehetőségük lett volna rá? Ez persze kicsit ellentmondásos érzés számomra. Akkor a szívünkre hagyatkozva megmagyarázható egy megcsalás? Hiszen abból indult minden ugyebár. Nem hinném. Úgy gondolom, hogy a Hanna könyvek egy erősen idealizált szerelmet írnak le, ám ehhez hasonló helyzettel találkozhatunk mi is. És biztos vagyok benne, hogy szenvedni fogunk, bárhogy is döntünk. Mindenesetre Zakály Viktória gondolkodásra késztet minket, hogy válaszokat keressünk nehéz kérdésekre.

"Szeretni sokféleképpen lehet, első látásra, egy pillanat alatt vagy lassan és mélyen, de nincs annál erősebb szerelem, amelyet nem adnak könnyen, amiért nap mint nap harcolni kell."

Nagyon tetszett a történetben Hanna és az anyukája közti kapcsolat alakulása, és a családi emlékek felelevenítése. A mai regények kevesebb hangsúlyt fektetnek a családi kötelékekre, amit nem értek. Szerintem a családi légkör egy karakter felépítésében is fontos szerepet játszhat. Az anyuka és az apuka iránt táplált érzéseink alakítják viselkedésünk egy darabját, mindazonáltal olyan helyzetek vázolhatók fel a családi körben, amikkel sokan azonosulni tudunk. Én szeretem azokat a regényeket, amik foglalkoznak ezzel – így Zakály Viki írása is közelebb került a szívemhez emiatt. Az anyuka nagyon szimpatikusan lett vázolva, a történetben ő jelenti az igazi támaszt Hannának. És ez így van jól.

Saját szerkesztés

Bár a Hanna örök színesebb cselekményében, miközben igyekszik megtartani a bensőséges hangvételt, még így sem tudott igazán szórakoztatni. Valami még mindig hiányzik, amitől kedvencemmé avathatnám, de második kötetnek szerintem zseniális dobás az írónőtől. És hogy mitől lesz ez igazán jó regény? Főként a történet végén bedobott csavartól, ami teljesen váratlanul ért engem. Viki nem csupán pörgősebb lett, de még furfangosabb is, mint eddig. Emellett kapunk egy olyan befejezést, ami kitépi az ütőerünket a helyéről. És el sem hiszem, hogy ezt mondom, de kellett ez a kegyetlenség, hogy az emlékezetembe írja magát Hanna és az ő végzetes szerelme. Elégedetten búcsúzok ettől a mai Rómeó és Júlia történettől. Ha esetleg fontolgatod ezt a két kötetes sorozatot, nyugodtan vesd bele magad, és légy türelemmel, mert a végén minden értelmet nyer.

Ella Fisher