Zakály Viktória
Szívritmuszavar
Fülszöveg
Csönge.
Egy hely, mely mindent megváltoztat.
Egy
hely, melyet soha nem feledsz.
Egy
vágy, mely örökre a szívedben marad.
A
lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak
a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és
folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem
lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke
hétköznapokba.
Csönge
azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló,
fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját
életét érte.
De
mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és
a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?
A
sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény,
mely igaz történeten alapul.
Csönge
– a szerelem szava.
|
Véleményem
Sziasztok! A mai nap egy olyan magyar
írónő könyvével érkezem, akinek éppen a napokban jelent meg a negyedik kötete,
az Egyszercsak. Ő nem más, mint Zakály Viktória, akinek eddigi publikálásaival
fogunk foglalkozni a hetekben. Nos, nézzük a hölgy első könyvét, a
Szívritmuszavart, ami még a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg. Ez volt
Viktória debütáló regénye, ami elég vegyes fogadtatásban részesült 2012-ben. A
történet műfaja a kortárs irodalomba sorolható, amit leginkább az intelligens
nyelvezet indokol. Ez nem egy könnyed mai szórakoztató könyv, amit majd egy nap
alatt felfalsz. Hogy igazán megértsük Viktória történetét, időt kell rá
szánnunk, el kell gondolkodnunk, és nem szabad nagy mennyiségben fogyasztanunk,
mert megfekszi a gyomrunkat. Ez a regény egy hatalmas vödör rózsaszín
pillecukor, lássuk miért!
A sztori körülbelül pár óra leforgását
mutatja be, amiben költőnő főszereplőnk elmeséli nekünk kegyetlen szerelmi
történetét egy verseskötet könyvbemutatóján, egy „interjú” keretei között.
Izgalmas, hogy a történetben nem derül ki a szerelmespár neve. És tudjátok mit,
szinte fel sem tűnt. Komolyan, fura… A másik érdekesség, hogy E/2-es számban
íródott az egész, ami nekem már nagy álmom volt jó ideje. Ez a személyes megszólítás,
ami végigkísérte a regényt nagyon intim hangulatot kölcsönzött az
elmondottaknak. Át tudtam érezni a lány érzelmeit, a szerelmét, a magaslatokat
és a mélyrepüléseket. Már-már annyira hitelesen írt erről Zakály Viktória, hogy
gyanús lett nekem. Vajon a saját életéből merített ihletet? Meglehet, csak az
intimitás miatt, de szinte megtörtént esetként olvastam végig a mesét, amit a
költőnő elénk tárt.
"Nevettem. Nekem nem sokat számított a test, mindig is fontosabbnak tartottam, hogy a belsőm rendben legyen. Ha felvettem egy csinos ruhát vagy megcsináltam a hajamat, mindig azért tettem, hogy lélekben jobban érezzem magam."
A cselekmény roppant egyszerű és röviden
leírható. Nem is igazán erről szól ez a rövid kötet, inkább az érzelmekről, emberi
sorsokról és sorsszerű találkozásokról. Ennek köszönhetően viszont egy szóval
leírható, hogy miről szól a regény: a szerelemről. Ennyi. Tényleg! A doboz
minden egyes darabkája ugyanaz a kis rózsaszín pillecukor, amit rágcsálva az
olvasó végül elunja magát a végére. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de ez a
kétszáz oldalas történet akár száz oldalban is leírható lett volna, ha az írónő
szűkszavúbb. Egyetlen csavar van a történetben, amitől elszorult a torkom, de
az sem lett kihasználva igazán, így hamar visszazuhantam a pillecukrok ruganyos
világába.
Saját szerkesztés |
A Szívritmuszavar nyelvezete egyszerűen
meseszerű. Hihetetlenül szépen fogalmaz Viktória, csodálom őt ezért. A mondatai
az ember szívébe íródnak, könnyű azonosulni szereplőivel és a benyomásokkal,
amiket érzékletesen mutat be nekünk. Éreztem Csönge utcáinak porát a lábam
alatt, hallottam a Lánchíd felett elsüvítő szelet, és éreztem főszereplőnk
reménytelen szerelmét Iránta. Úgy gondolom az írónő tehetsége tagadhatatlan,
engem sikerült lenyűgöznie, de mindenképpen több hangsúlyt kell fektetnie a
cselekmény kidolgozására, mert ez kevés.
Igazából úgy éreztem, hogy nagyon lelkes
voltam az elején. Zakály Viktória elérte, hogy izguljak szereplőinkért.
Tetszett a világ, amit megteremtett, a hangulat és a rejtélyes felvezetés.
Aztán egyre kevésbé szerettem, amit olvasok. Ellaposodott a történet az
elhúzott leírások és az érdektelen részletek miatt. Szomorú vagyok, de a végére
azt éreztem, hogy inkább rossz élményként könyveltem el magamban a
Szívritmuszavar túrát, amit a költőnőnk könyvbemutatóján ülve éltem át. Olyan
érzés volt (csak hogy a megszokott képnél maradjak), mint amikor magadba tolsz
egy doboz pillecukrot és a végére megesküszöl, hogy soha többé rá sem nézel a
színes, puha cukrokra. Kell majd egy-két nap, amíg kitisztul a gyomrom, de
ettől függetlenül biztosan folytatni fogom a sorozatot, mert már tárt karokkal
vár rám a Hanna örök. És ha őszinte szeretnék lenni, érdekel a folytatás. Igen.
Mert a szívem mélyén szeretem a pillecukrot.
Ella Fisher
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése