Ryan Graudin - Invictus {Ella}

Ryan Graudin
Invictus

Fülszöveg

Lélegzetelállító ​kaland, mely dacol térrel és idővel.
Farway Gaius McCarthy az időn kívül született egy XXIV. századi időutazó anyától és egy ókori gladiátor apától, így egész léte dacol a természet törvényeivel. Álma, hogy ő is időutazó lehessen, de megbukik a záróvizsgán, így be kell érnie a kapitánysággal egy kalózhajón, amellyel a feketepiacra szánt kincseket rabolja össze a múltból. Vele tart legjobb barátja, a zseni és kocka mérnök, Gram, a színes hajú történész, Imogen – akik titkon szerelmesek egymásba –, és az orvos Priya, akitől pedig Farway lélegzete akad el minden pillanatban. Egyik bevetésükön, a süllyedő Titanicon találkoznak egy Eliot nevű titokzatos lánnyal, aki mintha mindig előttük járna egy lépéssel, és drámai titkokat őriz, amelyek az első perctől meghatározzák Far életét. Eliot, aki pontosan tudja azt, hogy a történelem nem olyan megváltoztathatatlan, mint amilyennek látszik, őrült vágtába kezd Farwayjel és legénységével az időn át, hogy helyrehozzanak bizonyos dolgokat, amíg még van rá lehetőség.

Véleményem

Ez az első alkalom, hogy egy időutazásról szóló könyvet vettem a kezembe, ezért nagyon izgatott voltam, hogy vajon milyen lesz a sci-fi és történelem ilyen típusú találkozása. Az alapkoncepció szerintem egész gondolatébresztő és talán azokhoz is közelebb hozhatja a történelmet, akiket kevésbé érdekel a mindennapokban. Személy szerint én sem vagyok egy történelemkedvelő egyed, ezért csodálatosnak tartom, amikor regényírók képesek akár egy pillanatra megszerettetni velem a témát. Ha őszinte szeretnék lenni, éppen ezt vártam az Invictustól, ám ez nem igazán jött össze. Miről is szól ez a regény? Kik képezik a célközönséget? Milyen irányba próbálja terelni Ryan Graudin (kép alul) a történetet? Nézzük. Figyelem! Az értékelésben nagyon szigorú leszek, alapvetően a könyv tetszett, de vannak hibái, amiket le szerettem volna írni nektek.

Ryan Graudin (a szerző)

Az utóbbi időben olvastam pár hozzászólást, amiben arról panaszkodtak a blogolvasók, hogy nem szeretik az értékelésekben újraolvasni a fülszöveg tartalmát, ezért átugrom ezt a részt - hogyha még nem olvastad, akkor fent erre lehetőséged van természetesen. Nem tudom, hogy az MML olvasóknak erről mi a véleménye, de szívesen fogadok kommenteket tőleket ezzel kapcsolatban: hogyha javaslataitok lennének, kérlek osszátok meg velünk a komment szekcióban vagy akár e-mailben 📧(mymoonlightlibrary@gmail.com).

Hogyha választanom kellene, hogy ez a könyv inkább a sci-fi vagy a történelmi fikció sajátosságait hozta erősebben, a sci-fi mellett tenném le a voksomat. Ezt alátámasztják a regényben fellelhető részletes leírások az idősíkokról, a multiverzum elméletről és hasonló fizikába hajló témákról. A történet főszereplői az Invictus nevezetű időhajó személyzete, akik négyen mind fontos szerepet töltenek be. Kikből tevődik össze a legénység? Kell egy Mérnök, aki a landolásokért és az időugrásért felelős, egy Történész, aki a bevetés feltérképezéséért és a korhű ruhákért felel, illetve egy Orvos, aki a fedélzet épségéről gondoskodik, és nem utolsó sorban egy Kapitány, aki jelen esetben a küldetések megvalósításában vesz részt, ő az akit álruhába öltöztetve bedobnak a történelem színpadára. Szereplőink egyszerű és ismert sztereotípiákra épülnek (mint pl. az okos, de félénk fiú vagy éppen a magamutogató és bátor srác..), nem találtam kimondottan érdekesnek őket. A történetet feldobta Imogen, aki minden nap más színűre színezte haját szivárványszínű krétáival, illetve Eliot, akinek különleges betegsége miatt egy szőrszáll sem nőtt a bőrén, ami nőként sok problémát jelent neki. Picit kínosnak éreztem, hogy Farway Gaius McCarthy, a kijelölt főszereplő üres volt, ezért a mellékszereplőknek kellett elvinni a sztorit a hátukon. Persze ez így is döcögött néhol, de a csajok mindent megtettek, hogy jobb legyen, de tényleg.

Saját szerkesztés

Tisztességes YA könyvhöz méltóan a regényben volt romantikus szál, nem is egy. Olyan érzetem volt, mintha a szerző kényszeredetten nyomta volna tele a történetet romantikus viszonyokkal, hogy a fiatal lányoknak legyen min izgulniuk. Nem éreztem a szereplők közötti kémiát, inkább mondvacsinált kapcsolatokat láttam, amik kimerülnek néhány szerelmesnek tűnő gondolatban vagy frázisban. Mostanság kevésbé vagyok vevő a romantikára, lehet ez rátett egy lapáttal a negatív véleményre, de nekem tényleg nem jöttek át a puha és vanília illatú pillanatok, amiknek kellett volna ilyen szituációban. Sajnáltam ezt.

Az Invictus egy végtelen vágta az idővel és dimenziókkal, amibe a történet végére szépen bele tud gabalyodni az olvasó. Az idősíkok közti kapcsolatokat jelenleg nem tudjuk definiálni, mivel még nem tart ott a tudomány, azonban én úgy gondolom, hogy Ryan Graudinnak sem sikerült maradéktalanul felállítania azt a fizikai szabályrendszert, ami alapján az olvasó tisztába kerülhetne a működéssel. A kötet témájában sokat markol, és az elvárásainál kevesebbet fog. Az időhajhászás a regény végére olyanná válik, mint leugrani a boltba fél kiló kenyérért. Nem kapunk képet arról, milyen következményekkel jár, ha valaki belerondít a történelem fonalába (bezzeg megtörténik), elvarratlan szálakba botlunk lépten nyomon. No de, semmi sincs veszve, hogyha a sztori pörgős és olvastatja magát, nemde? Hát... engem többször ledobott a történet magáról, nem tudta hosszútávon fenntartani az érdeklődést valamiért. Sajnálom srácok, de nem érdekelt, hogy elvesztek-e az idő hurrikánjába vagy sem. Juj, úgy érzem, most vétkeztem. Megyek is a gyóntatófülkébe! ⛪

Az a helyzet, hogy ezek után valószínűleg azt gondoljátok, hogy utáltam ezt a könyvet. Bezzeg igazából nem éreztem magam olyan rosszul az Invictus utazáson. Voltak izgalmas részek és kedves karakterek, akiknek szívesen lennék a barátnőjük, még akár egyentetkót is csinálnék velük, de természetesen hibákkal is találkoztam olvasás közben. Ryan Graudin írói stílusára láttam, hogy mások panaszkodtak, nekem ezzel ellentétben nagyon tetszett, ahogyan a mondatokat formálta. A történet vezetése, a kidolgozottságon és a karakterek megálmodásán még lehetne csiszolni, de ez még így is elég korrekt regény lett, amit egy esős napon szívesen vesz a kezébe az ember. Nem ez lesz életetek olvasói élménye, de hogyha érdekel titeket az időutazás ⌛, akkor ez a könyv egy egész jó kezdet lehet. 

Ella Fisher